Gazdaság

Segítik a fiatalok foglalkoztatását

Az ifjúsági garanciaprogramra 215 milliárd forintot szán a kormány 2020-ig

A kormány elindította a huszonöt év alatti munkanélküliek foglalkoztathatóságát segítő ifjúsági garanciaprogramot az állást kereső fiatalok számára. Erre a programra 2020-ig 215 milliárd forintot szán a kabinet.

foglalkoztatás 20150226
Elsőként a négy leghátrányosabb helyzetű régióban indul a program (Fotó: Kövesdi Andrea)

Európában és Magyarországon is már évek óta a munkanélküliség az egyik legsúlyosabb probléma, különösen igaz ez a fiatalok esetében. Mint azt tegnap Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerő­piacért és képzésért felelős államtitkára elmondta, a kormány a 2014 és 2020 között rendelkezésre álló európai uniós forrásból az elsők egyikeként elindította az ifjúsági garancia programot, erre a célra 2017 végéig a négy leghátrányosabb helyzetű régió – Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl – tizenötmilliárd forintot kapott. Ehhez az összeghez a magyar kormány még mintegy kétszázmilliárd forintot tesz, hogy 2020-ig minden régióban működhessen a program. Az államtitkár a távirati iroda tájékoztatása szerint ismertette: az ifjúsági garancia program több lépcsőben valósul meg, a tervekben az szerepel, hogy 2017 végéig azokat a fia­talokat szólítják meg, akik legalább hat hónapja vagy azon túl regisztrált álláskeresők a rendszerben. Adataik szerint jelenleg Magyarországon 174 ezer fiatal lenne érintett a programban, az induláskor háromezer regisztrált fiatalnak ajánlották fel a munkaügyi szervezetek az ifjúsági garancia programba való belépés lehetőségét a hat konvergencia régióban. Hamarosan jelentkezhetnek majd a részvételre a közép-magyarországi térségben is az állást kereső fiatalok.

Magyarországon az elmúlt három évben a tizenöt-huszonnégy éves korosztályban a foglalkoztatási ráta jelentősen javult, 2009-ben tizennyolc százalék körüli értéket mértek, ez 2014 negyedik negyedévében 24,6 százalék lett, elérte a válság előtti időszaki szintet, és magasabb az uniós átlagnál. A munkanélküliségi ráta ebben a korosztályban 2008-ban nagyjából húsz százalék körül alakult, a válság hatására 2012-re huszonnyolc százalék fölé ment, jelenleg 18,3 százalék.