Gazdaság
Sármelléken elindult a szezon
Jelentős beruházások lesznek a légikikötőben

Megkezdődött az idei nagygépes repülési szezon a sármelléki Hévíz Balaton Airporton. A Balatonhoz közeli repülőtérre a mai nap Düsseldorfból és Berlinből, valamint Frankfurtból érkeznek charterjáratok. Mint azt Benkő Attila, a repülőteret üzemeltető Hévíz Balaton Airport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, jövő szombattól kéthetente egészen a repülési szezon végéig Hamburgból is érkeznek járatok, továbbá Erfurtból, Lipcséből és Drezdából is szállítanak utasokat a régióba chartergépek.
Érdeklődésünkre az ügyvezető igazgató közölte: az Utair orosz légitársaság vezetésével már felvették a kapcsolatot az idei charterjárat érdekében, jelenleg a válaszukra várnak. A problémát az jelenti, hogy az Utair az idén közvetlen járatot közlekedtet a bécsi repülőtérre, ahonnan viszonylag könnyen eljutnak a turisták a Balatonhoz, valamint Hévízre, ami kedvelt úti céljuk. Kedvezően alakulhatnak a közel-keleti kapcsolatok is – közölte Benkő Attila. Mint mondta, a régió turisztikai lehetőségeinek bemutatása rendkívül sikeres volt legutóbb Tel-Avivban, közvetlen járat viszont legkorábban csak jövőre indulhat.
Jelentős beruházások lesznek viszont az idén a repülőtéren, ha az ehhez szükséges forrás majd lehívható lesz. A forgalmi előtér bővül, jelenleg ugyanis csak egy gurulóút vezet ide, és az utasforgalmi épület méretét is növelni kell – mondta Benkő Attila. Ugyancsak elvégzik a szükséges felújítási munkákat a kifutópályán.
A repülőtér megközelítését illetően komoly változás lesz az R76-os gyorsforgalmi út, amelynek nyomvonala közvetlenül a légikikötő mellett épül. Ennek hatására könnyebb és gyorsabb lesz ide az eljutás a közeli és az ország távolabbi régióiból is, s ez a reptér forgalmára is kedvező hatással lehet.