Gazdaság
Rendszerszintű kockázatot jelent a növekvő vagyonkülönbség
Vagyonadóval lehetne csökkenteni a különbségeket, de erre nem sok esély van
A Nemzetközi Valutaalap (IMF), amelyre évtizedeken át mint a neoliberális gazdaságpolitika intézményes képviselőjére tekintettek, sorra publikál olyan tanulmányokat, amelyek szöges ellentétben állnak korábbi álláspontjával. A washingtoni székhelyű szervezetet sokan közvetetten az 1930-as évek legnagyobb gazdasági válságának kirobbanásáért is felelőssé teszik, mivel aktív szerepet játszott a pénzügyi piacok deregulációjában. A jelek szerint a válság ezen is sok mindent megváltoztatott. Az IMF korábbi szellemiségével merőben ellentétes tanulmány jelent meg Jonathan Ostry, a szervezet kutatási részlegének helyettes vezetője tollából.
Ebben a fejlett és fejlődő országok adatainak elemzése során arra a következtetésre jutott, hogy azokban az országokban, ahol nagyobb jövedelmi egyenlőtlenségeket mértek, alacsonyabb volt a gazdasági növekedés, mint ott, ahol kiegyenlítettebb volt a társadalom jövedelmi helyzete.
„Azt találtuk, hogy az újraelosztás növelése csak minimális negatív hatással volt a növekedésre” – nyilatkozta Ostry, ami sokakat meglepett, hiszen a liberális gazdaságfilozófia egyik alaptézise éppen arra épült, hogy az erőteljesebb állami szerepvállalás rontja a növekedési kilátásokat azáltal, hogy a gazdagok munkára és megtakarításra irányuló hajlandóságát visszaveti.
Új recepteket kínál a valutaalap
Az IMF Christine Lagarde vezetése alatt többször is figyelmeztetett a növekvő társadalmi különbség negatív gazdasági hatásaira. A szociális feszültségek mérséklésére az adóalap kiszélesítését, adóemelést, valamint progresszív jövedelem- és vagyonadók bevezetését javasolják. A növekvő állami bevételeket szociális, egészségügyi és oktatásügyi juttatásokra kellene fordítani, vélik az IMF-nél, mert így csökkenthető legjobban a szegénység, olvasható egy korábbi tanulmányukban. A jövedelemadók az 1980-as évek óta globálisan megfeleződtek: általában harminc százalék körül van a legmagasabb adókulcs, de a szervezet szerint az ideális ötven százalék körüli lenne.
Az IMF egy másik tanulmányában a megszorító politika sikeretlenségét ismerték el. Olivier Blanchard és Daniel Leigh tanulmánya szerint a fiskális intézkedések hatásai a gazdasági növekedésre nézve jóval kedvezőtlenebbek voltak, mint azt feltételezték. Az IMF korábbi becslése szerint egyszázalékos kiadáscsökkentés fél százalékponttal csökkentheti a növekedést, a valóságban azonban ez ennek a háromszorosa, másfél százalékpont is lehet.
A Világgazdasági Fórum 2014 jelentése a világgazdaságra leskelődő veszélyek közül a negyedik helyen rangsorolta az egyre szélesedő jövedelemkülönbségeket, amelyek rendszerszintű kockázatokat jelent a válságból kilábaló világgazdaság számára. A költségvetési megszorítások miatt a fejlett országban harapófogóba került középosztály romló jövedelmi helyzete miatt csökkenti fogyasztását, ami a növekedési kilátások csökkenéséhez vezet.
Tovább nyílt az olló a szegények és gazdagok között
A statisztikák is egyértelműen azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedekben a fejlett országokban tovább nőtt a szakadék a gazdagok és a szegények között, mind a jövedelem, mind a vagyon arányában. A társadalom felső tíz százalékának keresete akár kilencszerese is lehet a legszegényebbek jövedelmének. Ez a különbség az Egyesült Államokban még hangsúlyosabb, ott ugyanis tizennégyszeres is lehet az arány. Eközben a legtöbbet kereső amerikai réteget érintő adókulcsok negyven év alatt a felére csökkentek, azaz az adópolitikának köszönhetően ezen rétegek adózás utáni jövedelme megduplázódott. A jövedelmi különbségek mellett a vagyoni megoszlás még megdöbbentőbb diszparitást mutat.
A pénzügyi alapjaival milliárdokat kereső Warren Buffet is az amerikai adórendszer teljes átalakítását szorgalmazta. Saját bevallása szerint a Bush-kormány idején meghozott adótörvények következtében ő kevesebb adót fizet, mint az amerikai átlagpolgárok.
Az Egyesült Államokban 1913-ban a felső tized részesedése a teljes vagyonból meghaladta a negyven százalékot, és 1930-ban már megközelítette az ötven százalékot. A nagy gazdasági válság után a felső tized részesedése 33 százalékra csökkent, és a nyolcvanas évek elejéig ezen a szinten maradt. A 2010-es évekre az amerikai lakosság húsz százaléka a teljes vagyon 85 százalékát birtokolta, míg nyolcvan százalék a maradék 15 százalék felett rendelkezett.
A világ 85 leggazdagabb embere annyi vagyon felett rendelkezik, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárdja. A világ vagyonának a felét, 110 ezer milliárd dollárt a népesség egy százaléka birtokolja. Az emberek hetven százaléka pedig olyan államokban él, ahol a gazdagok és a szegények közötti különbség nőtt az utóbbi harminc évben.
Vagyonadót javasol a sztárközgazdász
Sok közgazdász is osztja azt a véleményt, hogy nem tartható sokáig a vagyoni egyenlőtlenségek ilyen szintű növekedése, amely a társadalmi stabilitást is veszélyezteti. Thomas Piketty tavaly megjelent könyve nagy port kavart fel azzal, hogy hosszú statisztikai sorokon keresztül bizonyította, korábban tévesen kezelték a vagyoni egyenlőtlenségeket, mert azokat nem a jövedelem, hanem a vagyon arányában kell nézni, így minél nagyobb a vagyon, annál nagyobb a belőle származó jövedelem, és így annál jobban nő a társadalmi egyenlőtlenség. Ez pedig alapjaiban cáfolja a lecsorgáselméletet, amely szerint a gazdasági növekedés mindenkinek jó, mert a gazdagok jelenbeli többletjövedelme a jövőben lecsurog a szegényekhez.
Piketty szerint amennyiben ebben az ütemben emelkedik a szegények aránya és a nyílik a vagyoni olló, akkor a 21. században nagyobb társadalmi különbségek alakulhatnak ki, mint a 19. században. A francia közgazdász művét a Nobel-emlékdíjas amerikai Paul Krugman az elmúlt évtized legfontosabb közgazdasági témájú könyvének nevezte. A vagyon ilyen mértékű egyenlőtlen megoszlása és az, hogy nem az érdem, hanem az öröklött vagyonok hozhatnak gazdasági és politikai hatalmat, szükségképpen társadalmi feszültségekhez vezet – véli Piketty. A könyv érvelése szerint a kapitalizmus reformra szorul, amelynek hiányában a demokratikus rend kerül veszélybe.
A francia közgazdász globális progresszív vagyonadó bevezetését javasolja, amely kiterjedne az egymillió euró feletti ingatlanokra, lakó- és gyárépületekre, műtárgyakra és természeti erőforrásokra. A minimális adókulcs a vagyoni eszközök értékével párhuzamosan nőne, és akár elérhetné az öt-tíz százalékot is évente. A közgazdász maga is elismerte, hogy javaslata, amely az adóparadicsomok együttműködését is feltételezi, politikailag nem reális, de nem lát más megoldást, amellyel a társadalmi egyenlőtlenségeket mérsékelni lehetne.