Gazdaság
Rekordot döntött a kivitelünk
Afrika és Latin-Amerika az új célpiacok között

Lehet fegyelmezett költségvetési politika mellett kiemelkedő gazdasági növekedést produkálni a munkaerő-piaci helyzet javításával együtt. Miközben huszonkét éve nem dolgoztak annyian hazánkban, mint jelenleg, a magyar gazdaság növekedési üteme kiemelkedő volt tavaly az Európai Unióban. Ebből is látszik, hogy a magyar modell működik – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének tegnapi, Gazdasági csúcstalálkozó című rendezvényén. A miniszter hangsúlyozta, a válság után kialakult új világrendben a külpolitikának leginkább az lett a feladata, hogy a gazdasági érdekeket érvényesítse. Ezzel kapcsolatban Magyarország három célkitűzést fogalmazott meg, egyrészt szeretnénk elérni, hogy az EU-ban hazánkban legyen a legnagyobb az ipar aránya a nemzetgazdaságban, másrészt itt legyen a legmagasabb az export a nemzeti össztermékhez viszonyítva, harmadrészt pedig Közép-Európában az egy emberre jutó külföldi működő tőke itt legyen a legnagyobb. Ezekben már most nagyon jó a helyzetünk, leginkább csak a csehek és a szlovákok előznek meg minket.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy tavaly összességében 5216 milliárd forintot értek el a külföldi beruházások, ami 14 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Jelenleg mintegy 2500-3000 exportképes kis- és közepes hazai vállalat működik az országban, ezek számát 12 ezerre akarják növelni – hangsúlyozta Szijjártó. A kivitel ösztönzésére az Eximbank tavaly 270 milliárd forint hitelt nyújtott magyar vállalatoknak. A miniszter közölte azt is, hogy a hazai export esetében a tavalyi rekordév volt, a 112,8 milliárd dolláros kivitel négy százalékkal haladta meg a 2013-as évit, miközben az orosz–ukrán konfliktus és a Nokia bezárása 1,6 milliárd dolláros kiesést jelentett. A külgazdasági irányokról szólva elmondta, hogy Európa és a keleti országok mellett Magyarországnak lehetőség szerint meg kell erősítenie pozícióit Afrikában és a latin-amerikai országokban. A miniszter hangsúlyozta: az EU, valamint az Egyesült Államok közötti szabad kereskedelmi megállapodás kedvező esetben 15-20 százalékos exporttöbbletet és húsz-harmincezer új munkahelyet jelenthet hazánknak, de erről csak akkor lehet érdemben beszélni, ha egyértelmű lesz a tárgyalások végkimenetele.