Gazdaság
Rekordév a kecskeméti Mercedesnél
Optimista a további működést illetően a cég vezetése, az újabb gyárban első- és hátsókerék-meghajtású járművek is épülhetnek

Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary pénzügyi igazgatója és Christian Wolff ügyvezető igazgató, valamint Jörg Schmidt, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója (Forrás: Mercedes-Benz)
Kiemelkedő évet zárt tavaly a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Százkilencvenezer jármű készült a Daimler AG kecskeméti gyárában, ami 3,8 százalékos növekedésnek felelt meg az előző évhez képest. Mint azt Christian Wolff ügyvezető igazgató közölte, nagyszerűek a kilátások, fényes jövő előtt áll a kecskeméti Mercedes. Felidézte, hogy tavaly a Mercedes-Benz vezetése két jelentős beruházást jelentett be: egyrészt 580 millió eurós befektetéssel jövőre elkészül az új modern karosszériaüzem, a kompakt gépjárművek következő generációja számára. További egymilliárd eurót – 310 milliárd forint – fektet a cég a második kecskeméti gyár megépítésére. Az Ipar 4.0 jegyében ebben a modern gyárban első- és hátsókerék-meghajtású modellek készülhetnek, a tervek szerint az évtized végén gördülhetnek le az első járművek a gyártósorról. A Daimler eddig 1,3 milliárd eurót költött magyarországi befektetésre. Jelenleg négyezer munkavállaló dolgozik Kecskeméten, az új gyár elkészültével pedig további kétezer-ötszáz embert vehetnek fel. A cég tavalyi árbevétele meghaladta a 3,4 milliárd eurót.
Mint Ekkehard Phillip pénzügyi igazgató hangsúlyozta, tavaly a beruházások egy részét az elért nyereségből finanszírozták. Ezáltal a tavalyi adózott eredményt ismét Magyarországon fektették be, ami szintén a cég hosszú távú elkötelezettségét igazolja. Elmondta: a Mercedes kecskeméti gyárának dolgozói tavaly mintegy 16 millió euró – ötmilliárd forint – személyi jövedelemadót és egyéb bérből levont közterhet fizettek be a magyar költségvetésbe. Munkaadóként és társaságként tavaly 24 millió euró adót és járulékot teljesített a vállalat a magyar állam, illetve a kecskeméti önkormányzat részére.
A Mercedes-Benz Hungária Kft. is sikeres évet zárt tavaly – mondta Jörg Schmidt ügyvezető igazgató. A nyolcvanmilliárd forintos forgalom harminc százalékkal haladta meg a 2015-ös év üzleti forgalmát. A német prémiumkocsik között a Mercedes produkálta a legnagyobb növekedést az eladásokban.