Gazdaság

Rekord a Videotonnál

Részben a korábbi megrendelések felfutásának köszönhetik a növekedést

Az idén is rekordbevételre számít a Videoton Holding, hasonlóan az elmúlt évekhez, szeptember végén a halmozott árbevétel a termelő cégek növekedése esetében 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A válság miatt 2009-ben a Videoton Holding árbevétele csökkent, ám az idei már több mint hatvan százalékkal meghaladja az öt évvel ezelőttit. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2010-ben kilencvenmilliárd forint volt, míg 2013-ban már 114 milliárd forint. A várakozások szerint idén a konszolidált árbevétel mintegy tíz százalékkal haladja meg a tavalyit – nyilatkozta Sinkó Ottó, a vállalatcsoport társ-vezérigazgatója a távirati irodának. Az alkalmazotti létszám tavaly szeptemberhez képest a hazai termelő cégekben több mint ötszáz fővel emelkedett. A szolgáltató cégek közül a VT-Arriva létszáma nem változott, a Pannonjobé jelentősen nőtt az év során, de év végére a szezonalitás miatt „elolvadhat”. A vállalatcsoport állományi létszáma szeptember végén 9123 fő volt. Sinkó Ottó szerint a Videoton a korábbi megrendelések felfutásának és új üzletek megszerzésének köszönheti a növekedést, mert a közelmúltban újabb akvizícióik nem voltak. Jelezte: beszállítóként a malmukra hajtja a vizet az is, hogy a kínai bérnövekedés, illetve a kínai jüan erősödése miatt az európai gyárak már sok esetben megállnak Kelet-Európánál. Rámutatott, hogy költségszinten a magyar cégek versenyképesek, a távol-keleti gyártóknak ma már főként a háttéripar és a kapcsolódó alkatrészgyártás jelenti a versenyelőnyt Kelet-Európához képest.

A munkaerőpiaccal kapcsolatban hangsúlyozta: míg év elején még csak műszaki felső- és középfokú végzettségű szakemberekben, valamint szakmunkásokban volt hiány, most már a betanított munkásoknál is érzékelhető hasonló probléma. Sinkó Ottó 2015-ben gazdasági visszaesésre számít több európai országban, amit az ukrán konfliktus tovább ronthat.