Gazdaság
Reklámadó: ütközés lehet Brüsszellel
A kormány álláspontja szerint a legkisebb cégeknek nem kellene fizetniük
Jelezte ugyanakkor, hogy az ügyben ütközésre számítanak Brüsszellel, mert az egyik európai uniós hivatal azt szeretné a reklámadó módosítását követően, hogy a legkisebb cégeknek és a legminimálisabb reklámbevétel után is fizetni kelljen az adót. Erről egyébként tárgyal a kormány az Európai Bizottsággal (EB), amely eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt. Rogán Antal kiemelte: a költségvetésben tervezett 6,6 milliárd forint reklámadó-bevétel nagyságrendjét tartani kell, ezért beszélt a gazdasági bizottság keddi ülésén három-öt százalékos intenzitásról. Ha a reklámadó kulcsai csökkennek, akkor – a tervezett adóbevétel tartása érdekében – „nyilvánvalóan teríteni kell”, vagyis az adófizetésre kötelezettek körét bővíteni szükséges – mondta a fideszes politikus a távirati iroda tájékoztatása szerint.
Az Európai Unióban jelenleg ötszázalékos a legmagasabb kulcs, az EB álláspontja szerint az adó mértékének megfizethetőnek kell lennie, és amennyiben sávos lesz, akkor a sávok között nem lehet aránytalan különbség. A kormány márciusban teheti meg előterjesztését a módosításról.