Gazdaság

Rákapcsoltak a diszkont légitársaságok

A legnagyobb bővülést a magyar Wizz Air érte el

Novemberben is több utast szállítottak Európa legnagyobb diszkont légitársaságai 2014 novemberéhez képest, a Ryanair két számjegyű bővülést ért el – derül ki a társaságok által publikált utasforgalmi statisztikákból.

A Ryanair 7,71 millió utast fuvarozott, huszonegy százalékkal többet, mint egy évvel korábban, járataik átlagos töltöttsége öt százalékot javulva kilencvenhárom százalék lett – közölte a távirati iroda. A légitársaság tizenkét havi gördülő utasforgalma 99,9 millió volt, ami tizenhét százalékkal magasabb, mint tavaly novemberben.

Az angol easyJet 4,8 millió utast szállított, míg tavaly novemberben 4,3 milliót. Ez 9,6 százalékos bővülésnek felel meg, a járatok kihasználtsága 0,9 százalékpontot javulva 90,3 százalék volt. A tizenkét havi gördülő utasforgalom 69,6 millión áll, ami 6,8 százalékos növekedés, a töltöttségi mutató 91,8 százalék, egy százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban. A Norwegian Air Shuttle csaknem kétmillió utast szállított, tizenegy százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a piros-fehér Boeingjeik kihasználtsága 4,1 százalékpontos javulással nyolcvanhárom százalék lett.

A legnagyobb bővülést, 25,5 százalékot a magyar hátterű Wizz Air érte el, a tavaly novemberi 1,18 millió után idén az év tizenegyedik hónapjában 1,48 millió utasuk volt, a járatok kihasználtsága 82,9 százalékról 83,6 százalékra javult.