Gazdaság

Próbálkozna az osztrák piacon a Mol

Ismét nyitna benzinkutakat Ausztriában a Mol, annak ellenére is, hogy tavaly kivonult az osztrák piacról. Konkrét tervek még nincsenek, de egy magas minőségű, széles lefedettséggel rendelkező benzinkúthálózat jelentené az ideális megoldást.

Ha lesz minőségben megfelelő eladó benzinkúthálózat, azt készek vagyunk megvásárolni és üzemeltetni – jelentette ki a WirtschaftsBlattnak adott interjúban Horváth Ferenc, a Mol Nyrt. feldolgozási és kereskedelmi üzletágért felelős ügyvezető igazgatója. „Semmilyen konkrétummal nem tudok szolgálni, de megerősíthetem, hogy a tervet nem adtuk fel. Egyáltalán nem kizárható, hogy egy nap ismét egy magas minőségű, széles lefedettséggel rendelkező benzinkúthálózatot üzemeltessünk Ausztriában” – tette hozzá. Horváth Ferenc közölte: Ausztriából nem azért vonultak ki, mert már nem akartak jelen lenni, hanem mert telített a piac. A hálózat nem működött jól és túl kicsi is volt. A B2B üzletágban azonban a Mol jelenleg is évente kilencszázmillió eurót forgalmaz olajtermékekből Ausztriában. A finomító üzletágban a Mol a hatékonyság javítására összpontosít, és nem tervez nagyobb akvizíciókat – közölte Horváth Ferenc.

Folyamatban van a két horvátországi finomítóról a döntés, hogy melyiket zárják be, ehhez azonban szükséges még a horvát leányvállalat, az INA másik nagy részvényesének a beleegyezése is – írta a távirati iroda. A Mol a horvátországi finomítókapacitás egy telephelyen történő összpontosítására törekszik. Nincs értelme a helyi keresletnél két-háromszor nagyobb finomítói kapacitást fenntartani – mutatott rá. A sisaki finomító jelenleg is csak időről időre üzemel. A rijekai viszont fejlettebb technológiai színvonalat képvisel, és ezért nagyobb esély van a megtartására. A Mol finomító üzletágában az utóbbi időben nőtt a nem orosz eredetű nyersolaj feldolgozásának aránya. A finomítók szükségletének jelenleg mintegy tizenöt százalékát az adriai szállítási útvonalon fedezi a Mol, a horvátországiaknak pedig több mint a felét.