Gazdaság
Petrolkémiai üzletágát fejleszti a Mol
A tájékoztatás szerint a következő öt évben a vállalat növelni kívánja a propilén, illetve propilén származékok termelését. A propilén értékláncon belül több mint ötszázmillió dollárból fejleszti a Mol magyarországi és a szlovákiai olefinüzemeit. A vállalatcsoport szintén jelentős befektetést tervez a propilén-oxid alapú poliolok – az autó- és csomagolóiparban, valamint a bútorgyártásban alkalmazott termékek – előállításába. A Mol tervei szerint az első körben megvalósuló stratégiai projektek a petrolkémiai üzletágban várhatóan évente 250-300 millió dollárral járulnak hozzá a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményhez (EBITDA). A kis-kereskedelmi hálózatában a Fresh Corner töltőállomások száma a jelenlegi 184-ről hétszázra emelkedik.
Az alaptevékenységek stabil készpénztermelő képessége teljes mértékben fedezi a vállalat stratégiai projektjeit és a további terjeszkedést is – közölte a Mol. Mindemellett a kutatás-kitermelés (upstream) üzletágba több mint kétmilliárd dollár organikus tőkeberuházás jut a következő öt évben. Az olajkonszern vezetése leszögezte, hogy továbbra is a versenyképes, egy számjegyű – jelenleg hordónként 6,3 dolláros – közvetlen termelési költség fenntartására törekednek, továbbá arra, hogy az eszközök az alacsony – hordónkénti ötven dolláros, vagy alacsonyabb – olajár-környezetben is önfinanszírozók, fenntarthatók legyenek és értéket teremtsenek.