Gazdaság

Példamutató a gazdaság teljesítménye

A magyar gazdaság túlélte a 2008-ban, az előző kormányok alatt kitört válságot, és talpon maradt – jelentette ki tegnap Varga Mihály a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben.

A nemzetgazdasági miniszter a Szamos Cipőipari és Kereskedelmi Kft. több mint 131 millió forint értékű kapacitásnövelő beruházásának átadásán elmondta: az elmúlt években sikerült elérni, hogy a magyar gazdaságot ma az egyik példaként emlegetik Európában. A külföldi hitelminősítők véleménye szerint is jó pályán van Magyarország, képes arra, hogy nagyobb növekedési ütemet is elérjen – fogalmazott a távirati iroda beszámolója szerint a miniszter.

Varga Mihály a vállalkozások támogatásával kapcsolatban kitért arra, a kormány a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program elindításával azokat a fejlesztéseket tervező vállalatokat segíti hazai forrásból, amelyek kiszorultak az európai uniós támogatásokból.

A mintegy négyszáz munkavállalót foglalkoztató, bérmunkával és saját márkás gyerekcipők gyártásával foglalkozó, 1990-ben alakult társaság beruházását a Nemzetgazdasági Minisztérium 65 millió forinttal támogatta a program keretein belül. Juhász János igazgató az eseményen elmondta: a cég százezer pár gyermekcipőt gyártott 2009-ben, ez a mennyiség évente körülbelül tizenöt-húsz százalékkal növekedett.