Gazdaság
Papírgyár épül Dunaföldváron
A beruházások emelkedése is segíti az egyre jobb helyzetben lévő gazdaságot – közölte Varga Mihály miniszter

Varga Mihály miniszter és Vajda Attila ügyvezető leteszi a papírgyár alapkövét (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
A magyar gazdaság stabil és kiegyensúlyozott pályán halad, az idei adatok alapján fennmaradhatnak a kedvező reálgazdasági folyamatok, a költségvetés pedig megőrizheti a stabilitását – jelentette ki tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Dunaföldváron a Vajda-Papír Kft. beruházásának alapkőletételekor. A zöldmezős beruházásként megvalósuló gyáregység évente 32 ezer tonna alappapír gyártására lesz képest. A tizenegymilliárd forint értékű beruházást a nagyvállalati programban 4,5 milliárd forinttal segíti a kormány.
A tárcavezető kitért arra, hogy a gazdaság egésze egyre jobb teljesítményt ér el, a pozitív eredményhez a legnagyobb mértékben a szolgáltatások, az ipar és az építőipar járult hozzá. Ezek mellett a növekedés legfontosabb hajtóereje a beruházások emelkedése volt.
Ami a költségvetés egyensúlyát illeti: az adócsökkentések, a családi adókedvezmények és az áfacsökkentések hatását ellensúlyozza a gazdasági növekedés, az, hogy egyre többen dolgoznak és emelkednek a fizetések – szögezte le Varga Mihály a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint, kiemelve, hogy így a központi költségvetés bevételei az adócsökkentések ellenére is emelkednek.
A nemzetgazdasági miniszter közölte azt is, hogy Tolna megyében érdemben bővült a foglalkoztatottság az elmúlt években, ugyanakkor a ráta még elmarad az országos átlagtól. Ezért kiváló lehetőség a város és a régió számára is, hogy itt épül fel a Vajda-Papír új termelőegysége, hiszen 105 új munkahely jön létre.
Vajda Attila, a cég ügyvezetője elmondta: Tolna megyei város ipari parkjában épülő 23 ezer négyzetméteres üzem jövő februárra készül el. Az üzemben a környezetvédelem és az energiahatékonyság szempontjából a legmodernebb technológiával dolgozhatnak.