Gazdaság

Paks ügyében egyeztetett Orbán Putyinnal

Telefonon tárgyalt a paksi atomerőmű-beruházásról Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden, egy nappal az­után, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta az építkezés magyar állami támogatását – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a távirati irodával.

 Havasi Bertalan hozzátette, a megbeszélést a magyar kormányfő kezdeményezte. A Kreml az orosz elnök hivatalos internetes oldalán, a Kremlin.ru-n számolt be a beszélgetésről.

Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor megvitatták a kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdéseit, beleértve azon megállapodások teljesítését, amelyekről az orosz elnök február 2-i budapesti látogatásán állapodtak meg. Kifejezték egyebek mellett elégedettségüket az Európai Bizottság döntésével kapcsolatban, amely „elhárította az akadályokat a Roszatom állami vállalat részvételével zajló, a magyar Paksi Atomerőmű két új blokkal való bővítésének megvalósítása elől” – áll a közleményben. Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin beszélt a közös érdekeket érintő nemzetközi témákról is.

Mint ismert, a bizottság hétfői közleménye szerint Magyarország bizonyította, hogy az állami támogatás nem okoz indokolatlan torzulást a magyar energiapiacon.