Gazdaság

Paks: az előírások szerint üzemelnek a létesítmények

Az atomerőmű megfelel a legkorszerűbb követelményeknek, a végrehajtandó intézkedések a biztonsági tartalékok növelését szolgálják

Minden előírásnak megfelelnek a meglévő paksi blokkok. Az atomerőmű negyedik blokkja is megkapta a további húszéves üzemeltetést lehetővé tevő engedélyt, továbbra is értékelni kell a rendszerelemek, szerkezetek állapotát, és az öregedéskezelési program segítségével kezelni kell az esetleges eltéréseket.

Paks
Hullán Szabolcs főigazgató-helyettes: A negyvenhat biztonsági intézkedésből eddig harminchárom teljesítését fogadta el a hatóság (Fotó: Varga Imre)

Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények biztonságosan, az előírásoknak megfelelően üzemeltek tavaly – mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hivatal tegnapi évindító sajtótájékoztatóján. A kétezer ellenőrzés alkalmával a létesítményekből harminckét eseményt jelentettek, de ezek a nukleáris biztonságot nem érintették, a hétfokozatú nemzetközi skála alapján a legenyhébb, skála alatti besorolást kapták – erősítette meg a főigazgató.

A hivatal tavaly decemberben kiadta a paksi atomerőmű négyes blokkjának húszéves üzemidő-hosszabbítási engedélyét. Az elmúlt évtizedek mérési eredményei, illetve az elemzések alapján a süllyedés hatásai nem fogják meghaladni a különleges beavatkozást igénylő mértéket – közölte Hullán Szabolcs főigazgató-helyettes.

Az első három paksi blokk üzemidejének hosszabbításakor is vizsgálták a létesítmények süllyedését, a négyes blokk van a legközelebb a Dunához, így kiemelten kezelték a kérdést, emiatt szerepel a süllyedéssel kapcsolatban külön rendelkezés is a négyes blokk engedélyében. Nem kapta volna meg az üzemidő-hosszabbítási engedélyt a négyes blokk, ha az atomenergia-hivatal bármilyen problémát észlelt volna – hangsúlyozta a főigazgató-helyettes.

Az OAH 2017 márciusában kiadta a két új paksi blokk telephelyengedélyét. Az ütemterv szerint 2018-ban érkezik majd be a hivatalhoz az új blokkok létesítésiengedély-kérelme, valamint be kell nyújtani a fizikai védelmi tervet is. Érkezett a hivatalhoz tavaly engedélykérelem néhány felvonulási épület építésére. A hivatal a kérelmet értékelte, egyeztetések után a fővállalkozó Roszatom úgy döntött, visszahívja javításra és kiegészítésre a dokumentumokat.

Hullán Szabolcs megerősítette, a 2011-es fukusimai baleset után az európai uniós tagországokban kötelezően célzott biztonsági felülvizsgálatot végeztek, a program befejezése 2018-ra várható. Az OAH negyvenhat intézkedést rendelt el a paksi atomerőműnél, ebből eddig harminchárom teljesítését fogadta el a hatóság. A felülvizsgálat azt állapította meg, hogy az atomerőmű megfelel a legkorszerűbb követelményeknek, a végrehajtandó intézkedések a biztonsági tartalékok növelését szolgálják.