Gazdaság
Paks II.: magyar cégek startra készen
Az új atomerőművi blokkok építése már jövőre megkezdődik, kinevezte tegnap az államfő az új tárca nélküli minisztert

Annyi bizonyos, hogy minden olyan beruházásra, amely nem az orosz technológiához kapcsolódik, európai uniós közbeszerzési pályázatot kell meghirdetni. Ez utóbbi az előzetes kalkulációk szerint a projekt értékének mintegy ötven százalékát tenné ki. Ebből adódóan kormányzati elképzelések szerint jó esély van arra, hogy a hazai beszállítói hányad negyven százalék körül legyen a magyar, illetve a Magyarországon működő cégek részvételével.
Mint ismert, a tervezett költségvetés 12,5 milliárd euró, ebből tízmilliárdot képez az orosz hitel, a többi pedig hazai forrás. Az új erőművek építése 2018-ban kezdődik, az első blokk 2025-ben, a második 2026-ban készülhet el, mindkettőben egyenként 1200 megawatt teljesítményű, 3+ generációs reaktorok létesülnek. A két blokkra egyébként ebben a hónapban kiadta a másodfokú környezetvédelmi engedélyt az illetékes hatóság, márciusban pedig a telephelyengedélyt is megkapta a Paks II. projekt. Ezek szükségesek a létesítési engedélyhez, aminek birtokában kezdhető meg a beruházás.
Ide tartozik, hogy Áder János köztársasági elnök tegnap kinevezte a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért, a munkák irányításáért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterré Süli Jánost, Paks jelenlegi polgármesterét.