Gazdaság
Ősszel előleghez juthatnak a gazdálkodók
Hangsúlyozta: bár az új uniós agrártámogatási rendszerben várhatók „finomhangolások”, a szisztéma nemcsak több feladatot, de több lehetőséget is ad a gazdáknak – jelentette a távirati iroda. A közösségi és nemzeti forrásokból együttesen mintegy hatvanhárommilliárd forint támogatásban részesül az idén a nehéz helyzetben lévő tejágazat. Ez a segítség akár literenként harminc forinttal is kiegészítheti a bevételeket, s így nemcsak az állatállomány drasztikus csökkenését akadályozza meg, de a harminc forint körüli önköltség melletti hatvanhét-hatvannyolc forintos hazai átvételi árak mellett sok vállalkozásnak a túlélést jelenti. Szeptemberben várhatóan több jogcímen is jelentős összegű támogatási források válnak hozzáférhetővé. Így negyvenmilliárd forintos agrár-környezetgazdálkodási, tizennyolcmilliárdos kertészetigép-vásárlási, tizenkétmilliárdos fiatal gazda támogatási, valamint 4,7 milliárdos időjárásikockázat-csökkentő keret nyílik meg a termelők számára.
A helyettes államtitkár közölte: a magyar agrárgazdaság 2010 óta emelkedő pályára állt, a szektort növekvő jövedelemtermelő képesség, javuló likviditás és finanszírozhatóság jellemzi.
A helyettes államtitkár közölte: a magyar agrárgazdaság 2010 óta emelkedő pályára állt, a szektort növekvő jövedelemtermelő képesség, javuló likviditás és finanszírozhatóság jellemzi.