Gazdaság

Összefogásra van szükség a halágazatban

Együtt hatékonyabb

A kormányzati szereplők, az országos érdekképviseletek és a civilek összefogásával és egyetértésével érhetők el eredmények a halágazatban – mondta tegnap Udvari Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) horgászati és halgazdálkodási főosztályának vezetője.

A szaktárca javasolni fogja a parlamentnek, hogy március 20-át nyilvánítsák hivatalosan is a halak napjának. Lengyel Péter, az FM horgászati és halgazdálkodási főosztályvezető-helyettese ismertette, hogy több kormányzati törekvés szolgálja a haltermékek minőségének javítását. Említette a január elsejétől hatályos áfacsökkentést, a nagyobb vízkedvezmények bevezetését, valamint a kompenzációs támogatásokat. Temesi Ágoston, a Szent István Egyetem adjunktusa kifejtette, hogy az egy főre jutó halfogyasztás alacsony, valamennyivel öt kilogramm felett van, annak ellenére, hogy a halfogyasztás egészségre gyakorolt hatása széleskörűen ismert.