Gazdaság
Orbán: Mindenki láthatja, hogy jó úton járunk
A miniszterelnök szerint a tulajdonosok jól döntöttek, amikor ránk bízták az újabb Mercedes modellek gyártását + VIDEÓ

Markus Schäfer a Mercedes-Benz Cars termelésért felelős igazgatótanácsának tagja közölte: „Magyarország meggyőzött minket”, majd hozzátette, azért jöttek Kecskemétre, hogy maradjanak, és sok tervük van. Tavaly 150 ezer járművet állítottak elő a B és a CLA osztályból, az induláskor 17 magyar beszállító céggel voltak kapcsolatban, jelenleg 32 dolgozik a Mercedesnek. A csillagos márkából 1 650 010 járművet vásároltak a vevők világszerte 2014-ben, ami a megelőző évhez képest 12,9 százalékos növekedés, és ezzel a prémiumautókat előállító Mercedes a negyedik egymást követő évben ért el rekordot. Mint azt Markus Schäfer elmonda, ez a növekmény leginkább a kompakt modelleknek köszönhető, amelyekből 343 ezret értékesítettek, ezek gyártásában pedig Kecskemét az egyik meghatározó egységük. A CLA komoly sikereket ért el legfontosabb piacán, az Egyesült Államokban, ahol 27 ezer eladott járművel az ottani értékesítés tavaly az előző évikez képest majdem a duplájára emelkedett. A gyár adatai szerint a kiváló minőségű és modern formájú autó olyannyira népszerű a vásárlók körében, hogy nyolcvan százalékuknak azt megelőzően nem Mercedes márkájú járművük volt. A cégvezető hangsúlyozta: a kecskeméti csapat bebizonyította, hogy az itteni gyártás igazi sikertörténet. „Világszerte érvényes termelési szabványainknak megfelelően kezdettől fogva csúcsminőségű járműveket gyártunk itt” – tette hozzá. Az itteni gyár esetében az is egyedülálló, hogy tavaly például 1400 dolgozói ötletet vettek figyelembe, illetve hasznosítottak a termelésben. Jelenleg tárgyalás zajlik a kormánnyal kilencvenmillió eurós, kedvező kamatozású exporttámogatási hitel igénybe vételéről, amelyet a vállalat további beruházásainak finanszírozására fordít. Thomas Geier gyárigazgató arról szólt, hogy a kecskeméti üzem felépítése nyolcszázmillió euróba került, a továbbfejlesztésre kétszázmillió eurót költöttek, ezzel összefüggésben tavaly év végén négyezer embert foglalkoztattak.
Objektum doboz
Kormány elé kerül az útdíjrendszer
Értesüléseink szerint a mai ülésén foglalkozik a kormány az új útdíjrendszer felülvizsgálatával. A megyei matricákat január 1-jétől vezették be, és Orbán Viktor szerint jelenleg a próbaüzem zajlik. Mivel díjmentes szakaszok is fizetőssé váltak év elején, kormánypárti polgármesterek is szeretnék elérni, hogy a saját körzetükben ez újra ingyenes legyen. Tegnap a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa képviselői mondták el tapasztalataikat az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
BejegyzésMagyar Hírlap által