Gazdaság

Optimistán látják a jövő évet a vállalkozások

Az ipar területén várható a foglalkoztatás növekedése, a létszámbővítési korlátok pedig várhatóan az építőiparban és a kereskedelemben mutatkozik majd meg a leginkább

Többségben vannak azok a vállalatvezetők, akik inkább kedvezően ítélik meg cégük üzleti helyzetét, azokkal szemben, akik kedvezőtlenül.

munkaerő 20181217
Nagy a verseny a cégek között a szakképzett munkaerő  iránt (Fotó: Papajcsik Péter)

A jövőre vonatkozó munkaerőpiaci előrejelzés szerint tovább javult a vállalatok szubjektív üzletihelyzet-értékelése a tavaly bekövetkezett pozitív elmozdulást követően – közölte a Pénzügyminisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK GVI) friss kutatásuk eredményét. A felmérésről kiadott közlemény szerint 2019-re 59 pont a jövőbeli üzleti helyzetet kifejező egyenlegmutató értéke, azaz 59 százalékponttal többen vannak azok a vállalatok, amelyek az első fél évben üzleti helyzetük javulására számítanak, mint azok, amelyek az üzleti helyzet romlását várják.

A cégek optimisták a létszámváltozással kapcsolatban is, jövőre 38 százalékpontos többségben vannak azok a vállalatok, amelyek létszámbővítést terveznek a létszámleépítőkkel szemben. Az adatok alapján a következő évben 2,4 százalékpontos növekedés várható a foglalkoztatásban, a korrekcióval végzett becslés azonban arra utal, hogy a cégek nem fogják tudni tovább bővíteni a foglalkoztatottak számát – ismertette az intézet. A korrigált becslés szerint kizárólag az ipar területén várható a foglalkoztatás bővülése, a létszámbővítési korlátok pedig várhatóan az építőipari és a kereskedelmi vállalatoknál mutatkoznak majd meg a leginkább. Az ellentmondásosnak tűnő helyzet hátterében az MKIK GVI szerint a mélyülő toborzási nehézségek állnak, aminek következtében hiába fogalmaznak meg a cégek bizakodó foglalkoztatási terveket, azokat végül nem tudják megvalósítani. Az előző évekhez hasonlóan idén is a legnagyobb arányban a szakképzett fizikai munkaerőt igénylő pozíciók betöltésekor szembesültek problémákkal a cégek, de nőtt a toborzási nehézséget érzékelő vállalkozások aránya a szakképzetlen fizikai munkások, az alap- és középfokú végzettséggel rendelkező szellemi foglalkoztatottak esetében is.