Gazdaság
Nyitottak az ajtók az azeri piacokon
A magyar vállalatoknak az energetikán kívül az agráriumban, az egészségügyben, valamint a közlekedésben juthat komoly szerep

Magyarország stratégiai érdeke, hogy az azeri gáz eljusson hozzánk, így legyen alternatív forrásunk az orosz mellett – közölte tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a magyar–azeri gazdasági fórumon. Ez leginkább azért áll érdekünkben – tette hozzá a miniszterelnök –, hogy az olcsó energiaforrás révén javuljon az ország versenyképessége. Ebben jelenleg nehézséget okoz, hogy a Nabucco-projekt elbukott, a Déli Áramlat gázvezeték pedig – legalábbis egyelőre – elkerüli Magyarországot. A horvátokkal ugyanakkor lehetséges megállapodni abban, hogy összekössük a rendszereinket – tette hozzá Orbán Viktor. Mint mondta, a gazdasági növekedés motorja Közép-Európa lesz a következő években, és Magyarország az eddigi sereghajtóból éllovas lett. Hangsúlyozta, hazánkban stabil a politikai, a pénzügyi és a bankrendszer is, s szárnyal az exportunk. Minden feltétel adott ahhoz, hogy az európai befektetésben érdekelt azeriek számára stabil hídfőállás legyen Magyarország. Ezzel együtt a hazai cégeknek is komoly fejlődési lehetőséget jelent Azerbajdzsán, ahol tavaly hatszázalékos, az elmúlt tíz évben viszont évente 17 százalékos volt a gazdasági növekedés. A magyar vállalatoknak az energetikán kívül az agráriumban, az egészségügyben és az infrastrukturális fejlesztések esetében juthat komoly szerep, a vízgazdálkodás területén pedig már bizonyítottunk Azerbajdzsánban. „Az ajtók kinyíltak, az utak is ki lettek kövezve, a többi a magyar vállalatokon múlik” – közölte a miniszterelnök. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, közös a két országban, hogy mindkettő tiszteli a hagyományos értékeket. Fontos, hogy legyenek országok, ahol nem a cinizmust tartják elsődlegesnek, és azt mondják, hogy nem lehet mindenből viccet csinálni. A családdal nem lehet viccelni, és nem lehet kiforgatni, ugyanígy a nemzettel sem lehet viccelődni, és nem lehet vele szórakozni. A büszkeség fontos dolog, ezért minden nemzetnek meg kell adni a tiszteletet, ami kijár – hangsúlyozta Orbán Viktor, aki hozzátette: azoké az országoké a jövő, amelyek világosan kifejtik és érvényesítik az érdekeiket.
Ilham Alijev azeri elnök kifejtette, hogy az ország nemzeti össztermékének a 45 százalékát adja az olaj- és gázszektor, ugyanakkor csökkenteni kívánják ezt az egyoldalú függőséget, és a dinamikus fejlődés lehetőséget biztosít az üzleti környezet számára. A legfontosabb beruházások közül, amelyekben számítanak a magyar cégek részvételére, kiemelte a déli gázvezeték építését, illetve a vasúti, közúti és autópálya-fejlesztéseket. Itt megemlítette, hogy Európát és Ázsiát összekötő vasútépítésbe kezdenek, és Bakuban létesítenek logisztikai központot, amely éves szinten 25 millió tonna áru fogadására lesz képes. Az együttműködés kiterjed továbbá az agráriumra és az infokommunikációs ágazatra – közölte az azeri elnök.
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter szerint gyümölcsöző lehet a két ország közötti együttműködés. Véleménye szerint az új, kialakuló világrendben a külpolitikában a gazdasági érdekeknek kell a középpontba kerülniük. Elmondta, a két ország közötti kereskedelem az első nyolc hónapban elérte az ötvenmillió dollárt (12 milliárd forint), és jelentős növekedésre lehet számítani.
A tegnapi gazdasági fórumon jelentős megállapodások köttettek. Így például újabb együttműködési megállapodásokat írt alá a Fővárosi Vízművek Zrt. az azeri állami vízművel, az AZERSU-val. Ez mintegy 625 millió forint értékű szerződést jelent. A befektetési és üzleti szolgáltatásokkal foglalkozó DBH Group vezetése két szándéknyilatkozatot írt alá az IT-fejlesztésekkel foglalkozó azerbajdzsáni állami tőkealap, valamint a High Tech Park Azerbaijan vezetőivel. A Közgép Zrt. és az azeri állami közútkezelő közötti szándéknyilatkozat autópályahidak építésére terjed ki.