Gazdaság

Növekvő forgalomban csökkenéssel zárt a BUX

Budapesti Értéktőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe növekvő forgalom mellett csökkent a múlt héten. A BUX pénteken 38 188 ponton zárt, az előző heti értékénél 1520 ponttal, 3,83 százalékkal alacsonyabban.

A részvénypiac heti forgalma 56,1 milliárd forint volt az előző kereskedési héten elért 44,6 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama a Magyar Telekom kivételével gyengült. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott elemzésében rámutatott: a BUX ezen a héten lemaradó volt a nyugat-európai indexekhez képest, a régióban pedig egyedül a cseh index tudott erősödni. A hazai vezető részvények közül a Mol és az OTP alulteljesített, de a Richter is csökkenéssel, míg a Magyar Telekom kis plusszal zárta heti kereskedését. Az elemzésben kitértek arra is, hogy a Magyar Telekom múlt hétfőn bejelentette, a T-Systems maximálisan 1,2 milliárd forintért felvásárolja az SAP-technológiára specializálódott ITgen Kft.-t, a tranzakció várhatóan az év végén zárul le. A bejelentés nagy meglepetést nem jelentett az Equilor szerint, az akvizíciós lépés illeszkedik a cég IT-vonalának növekedési és bővítési terveibe. A végleges vételár függ az ITgen 2018-as, 2019-es és 2020-as pénzügyi teljesítményétől.