Gazdaság

Növekedés volt a repülőtéri áruforgalomban

Szeptemberben először lépte át a havi tízezer tonnát a ferihegyi Liszt Ferenc-repülőtér nemzetközi légi áruszállítási (cargo) forgalma, több mint 33 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakit – közölte tegnap a budapesti repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport a távirati irodával. A repülőtér cargo forgalma idén várhatóan meghaladja majd a százezer tonnát a tavalyi 91,4 ezer tonna után.

A közlemény szerint a forgalom növekedése a Qatar Airways Cargo idén márciustól heti kétszer – október 7. óta pedig már háromszor – közlekedő járatának, valamint a luxemburgi Cargolux és a Turkish Cargo jó teljesítményének is köszönhető. A futárcégek – DHL, TNT, UPS, FedEx – mellett azok a légitársaságok is fontos szereplői a légi árupiacnak, amelyek az utasszállító járatokon a repülőgép rakterében a poggyászok mellett extra teherárut is szállítanak. Példaként említették az Emirates légitársaság Dubaj–Budapest, illetve az Air China pekingi és az Air Canada Rouge Torontóba tartó transzatlanti járatát.