Gazdaság

Nőtt a behozatal értéke

Kismértékben visszaesett a közúti járművek kivitele a nyár közepén

Az export euróban számolt értéke öt, az importé 11,3 százalékkal haladta meg júliusban az egy évvel korábbit. A kiviteli többlet 348 millió euró (108 milliárd forint) volt, 410 millió euróval kevesebb a tavaly júliusinál – jelentette tegnap második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

A gépek és szállítóeszközök exportja 0,3 százalékkal csökkent, az import viszont 9,6 százalékkal mérséklődött éves összehasonlításban. A közúti járművek exportja kismértékben esett vissza, elsősorban a személygépkocsik kivitele miatt, míg az importja közel tizedével nőtt. A dízelmotorok kivitele több mint negyedével csökkent. A feldolgozott termékek kivitele az előző havi 9,6 százalékról 10,6 százalékra gyorsult, és az élelmiszer-kivitel növekedési üteme is a júniusi 10,4 százalékról 13,7 százalékra emelkedett. Az import növekedése így is meghaladta az exportét, és 12,7 százalék volt júliusban, az élelmiszerimport pedig 21,7 százalék rekordnövekedést ért el euróban számolva – adta hírül a távirati iroda. Az első hét hónapban 9,2 százalékkal nőtt az export euróértéke és 12,4 százalékkal az importé. A kereskedelmi többlet 5,134 milliárd euró volt, 983 millióval kisebb, mint a tavalyi év azonos időszakában.