Gazdaság

Népszerű a nyári diákmunka program

Többlettámogatás a tanulókat foglalkoztatóknak

A Pénzügyminisztérium a nagy érdeklődésre való tekintettel további négyszázmillió forint támogatást biztosít a megyéknek a programra.

Már több mint húszezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a harmincezret is – mondta tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter a távirati irodának. Közölte, a nagy érdeklődésre való tekintettel további négyszázmillió forint támogatást biztosítanak a megyéknek a programra, így már összesen 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány a 16–25 év közötti diákok munkatapasztalat-szerzését. A tárcavezető emlékeztetett rá, hogy a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett az idei évtől a mezőgazdaság és a vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi nyolcórás foglalkoztatása. A mintegy húszezer diákból több mint ezerötszázan a turizmus, vendéglátás területén, mintegy háromszázan pedig mezőgazdasági cégeknél helyezkedtek el. Kifejtette, az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében célozták meg ezeket a piaci szegmenseket, a cégek érdeklődése pedig nagy a diákmunkások iránt. A program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja – tette hozzá Varga Mihály. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek.A kormány a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hatórás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg.