Gazdaság
Nemzetközi összefogás a vállalkozók fejlődéséért
A visegrádi országok kis és közepes cégei nagy hátrányban vannak például a német és olasz társaikhoz képest, amelyek lényegesen előrébb járnak a digitalizációban

A visegrádi országok (V4) kisvállalkozóinak jelentős a hátránya például a német és olasz társaikhoz képest, akik a digitalizációban való jártasságban lényegesen előrébb járnak – mondta tegnap lapunknak Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke. Az Ipar 4.0 hatása a kkv-szektorra a V4-es országokban című rendezvényen a lengyel, a szlovák, a cseh és a magyar kkv-szervezetek vezetői egyeztettek és cseréltek tapasztalatot. A konferencián szóba került a robottechnika megjelenése és robbanásszerű fejlődése, amely minden vállalkozás számára eddig nem látott kihívást jelent. Német László kérdésünkre kifejtette, hogy ez a fejlődés nehéz a kisvállalkozások számára, mert a nagyvállalatokhoz képest lényegesen kevesebb gazdasági erővel és humán erőforrással rendelkeznek az alkalmazkodáshoz. Úgy gondolja, hogy azokat, akik művészi tevékenységet végeznek, kevésbé érintik az új korszak kihívásai, hiszen az ő munkájukat valószínűleg soha nem lehet automatákkal helyettesíteni.
A IPOSZ elkötelezett abban is, hogy a V4 országokkal tartsa a kapcsolatot, hogy felmérjék, hogyan állnak. Hozzátette, ha az Európai Unión belül – a V4-ekkel – egy külön gazdasági térség kialakításán gondolkodnak, és tudnak együttműködni, akkor ez a magyar gazdaságnak is kedvező, s bővíti a vállalkozások lehetőségét is.
Németh szerint a robottechnikák robbanásszerű fejlődése szinte minden szakmában gyökeres változásokat hoz. A felkészülésre az alkalmazkodáshoz a kézműipari területen dolgozóknak kicsit több idejük maradt, miközben a digitalizációs folyamatokban való jártasság megszerzése legjobban a nagyipar beszállítóit sürgeti. Az IPOSZ elnöke beszélt a Jogpont szolgáltatásról is. Kifejtette, hogy a program jól halad, egyre több ember veszi igénybe. Ez a jogsegély-szolgáltatásuk harmadik változata, s folyamatosan új és új elemekkel bővül. Az elmaradottabb térségben erre nagy szükség van, mert nagyon sok a vita a munkavállalók és a munkaadók között. Solti Gábor, az IPOSZ igazgatója is arról beszélt, hogy a digitalizálás megváltoztatja a termelési viszonyokat. Elmondta, hogy hazánkban közel 540 ezer társas vállalkozás működik, s ezek kilencven százaléka tíz fő alatti. Az Ipar 4.0-ban nagy figyelem irányul erre a rétegre, igyekeznek felgyorsítani az információszolgáltatást – jegyezte meg.
A rendezvényen részt vevő vállalkozóknak, iparos vezetőknek lehetőségük volt arra, hogy betekinthessenek saját jövőjükbe, és közelebb kerüljenek annak megértéséhez, mit tehet egy kisvállalkozás annak érdekében, hogy részese, alakítója és egyik meghatározó szereplője legyen Magyarország gazdaságának. Ebben az IPOSZ – amelyet 181 jogilag önálló ipartestület alkot, amelyek közül 160 területileg szervezett, 21 pedig országos szakmai szövetség – továbbra is segíti őket.