Gazdaság

Nemzetközi közönség előtt a magyar borászok

Képviselet mind a hat régióból

Magyarország idei részvétele minden eddiginél sikeresebb volt a bor és szeszesital ágazat legjelentősebb szakvásárán, a 2019. március 17. és 19. között megrendezett 25. ProWein Düsseldorf borvásáron. Az ország mind a hat borrégióját képviselve rekordszámú, 39 magyar pincészet mutatta be borait a 320 négyzetméter alapterületű, látványában teljesen megújult magyar standon.

Itt mutatkozott be először a nemzetközi közönség előtt a magyar bor új márkakoncepciója, amelynek középpontjában az alkotó ember áll: a magyar borász. A vásár 1994 óta ad otthont a borszakma legfontosabb nemzetközi képviselőinek, és első számú találkozóhelye a világ borászatainak, borkereskedőinek, borszakíróinak, borimportőröknek és véleményvezéreknek. Az idei megjelenés különösen jelentős volt. Egyrészt rekordot döntött a részt vevő magyar borászatok száma: hazánk még sosem képviseltette magát csaknem negyven borászattal közösségi magyar standon. Emellett a ProWein Düsseldorf keretében debütált az új magyar bormárka. A márkakoncepciót március 1-jén, a Borjog és Bormarketing Konferencián mutatta be a Magyar Turisztikai Ügynökség, ennek mentén épülnek fel mostantól a kiállítások magyar standjai is.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom