Gazdaság

„Nem kell félni a nagygazdaságoktól, kellő arányban szükség van rájuk is”

A kormány abban hisz, hogy nyolcvan százalékban a családi gazdaságoknak kell dominálniuk – hangsúlyozza Bitay Márton

Nem koffeinfüggő és volt politikai gyerekszobája, emiatt pedig, ha összefutna vele, Leisztinger Tamásnak sem fordítana hátat a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára. Bitay Mártonnal a május 20-án induló harmadik körös földárverésekről, a kishantosi perekről, az erdőgazdaságok súlyáról és vezetőik fizetéséről is beszélgettünk.

Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy nem kell félni az agrárgazdaságon belül a nagyüzemektől, szükség van rájuk, de meg kell találni egészséges arányukat a mezőgazdaságon belül. A kormány abban hisz, hogy nyolcvan százalékban a családi gazdaságoknak kell dominálniuk.
BitayBitay Márton: Tizennégy éve dolgozom a közéletben, volt politikai gyerekszobám (Fotó: Nagy Balázs)
– Annyit beszélnek mostanság a kávézásáról, hogy az embernek az a képzete támad, súlyos koffeinfüggő. Így van?

– Nem vagyok az.

– Akkor tisztán emlékszik arra, hogy mi történt a Greshamben?

– Semmi különös, ez egész felfújt történet, a szokásos politikai mocskolódás része. A polgármester úrral jó viszonyban vagyok, megláttam, összefutottunk, megittunk egy kávét, és mindenki ment a dolgára. Ez normális emberi viselkedés. Ha Leisztinger Tamással futok össze, és megkérdezi, hogy vagyok, nem fogok hátat fordítani neki. Tizennégy éve dolgozom a közéletben, nekem volt politikai gyerekszobám. Semmilyen konspiratív szándék nem volt ebben a találkozóban. Ha valakivel konspirálni szeretnék, akkor vélhetően nem egy központi helyen lévő szálloda kávézójának a térre néző ablaka mellé ülök le. Pláne nem akkor, amikor a taxistüntetés miatt hemzsegett a tér a sajtó munkatársaitól. Remélem, kinéznek ennyit belőlem!

– Szokott konspirálni?

– Nem.

– Sallai R. Benedeket viszont meghívta egy kávéra a sajtótájékoztatóján, ám ő visszautasította azzal, hogy majd akkor „feketézik” magával, ha már nem lesz államtitkár, mire azt válaszolta, hogy arra még érdemes egy kicsit várni. Ennyire biztos a pozíciójában?

– Nem, csupán jeleztem számára, hogy erre bizonyára megéri neki várnia. Komolyra fordítva a szót: a mi szakmánkban sose lehet tudni, mi meddig tart. Ettől függetlenül, ha valaki gesztust gyakorol valaki felé, akkor azt illik megbecsülni vagy legalább udvariasan visszautasítani. Ez a viselkedés is jól mutatja, milyen színvonalon politizál az ellenzék. Egyébként sem szoktunk egymás sajtótájékoztatójára járni, mert az nem a vita helye. A vitának a parlamentben, kampányidőszakban más rendezvényeken a helye. Abból semmi jó nem lesz, ha egymás sajtótájékoztatóit széttrollkodjuk.

– Az ominózus találkozó után arról cikkeztek, hogy a földárverések, földbérletek „Mészáros Lőrinc érdekeinek megfelelően alakultak”. De itt van két határidő is: május 19. és május 30. Erről mit lehet tudni?

– Először azt hadd nyomatékosítsam, hogy a polgármester úrral történt találkozó után még rengeteg feladatot adtam ki a kollégáimnak, és vissza lehetne keresni, hogy milyen események történtek aznap pél­dául az erdő-, a vad- vagy a halgazdálkodásban. Azonban kár lenne következtetéseket levonni a találkozóm kapcsán. Megjegyzem, aznap arról döntöttünk, hogy közel hétszáz birtoktest árverési napját május 19-ről május 30-ra tesszük át. Ennek egy határidő-számítási vita volt az oka. Ez senkinek nem kedvez, semmilyen érdemi változást nem jelent. A földeket a magyar családoknak értékesítjük, csak az árverés napja változott.

– Ebből az következik, hogy a harmadik körös földárverések május 20-tól folytatódnak?

– Így van, nem 19-én, hanem 20-án. Nagyjából hatvanezer hektárról van szó, ennek jelentős része szántó, amelyeket már kétszer meghirdettünk, de nem keltek el. Van még az értékesítendő területek között körülbelül hatezer hektár gyümölcsös is.

– Halastó mennyi van benne?

– Azok végül nem kerültek bele az értékesítési portfólióba.

– Miért, hiszen korábban szó volt róla?

– Mert bonyolult lenne az értékesítésük. Jellemzően csak a tómeder van állami tulajdonban, minden más – a gátrendszer, műtárgyak, vízjogengedélyek – viszont magántulajdonban vannak. Ehhez jön még az is, hogy sok helyen ezek nem természetes személyek, hanem cégek tulajdonában vannak. A tóhoz viszont tartozik kisebb partszakasz, ami pedig mezőgazdasági művelésben van, azaz csak helyi földműves veheti meg. És még ott vannak a korábbi beruházások elszámolási kérdései is. Mindezt pedig egy árverési hirdetményben lehet kezelni.

– Mi lesz azokkal a földekkel, amelyek a harmadik körben sem kelnek el, lesz újabb forduló?

– Jelenleg nem tervez újabb értékesítési kört a kormány.

– Akkor maradnak állami tulajdonban. Mi lesz a hasznosítással?

– Ezeket a területeket most is műveli valaki, ha nem kelnek el, az nem jelent a művelés szempontjából problémát, maradnak továbbra is haszonbérletben.

– Kishantossal mi lesz? Amiatt is támadják a minisztériumot.

Helyreigazítás
A Magyar Hírlap.hu internetes portálon, 2016. május 06-án megjelent, „Nem kell félni a nagygazdáktól, kellő arányban szükség van rájuk is" című riportban Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium, Állami Földekért Felelős Államtitkára valótlan tényt állított a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.-ről azzal a kijelentésével, hogy „Gondoljon bele, nincs olyan birtokper, amelyet megnyert volna a Kft." Ezzel szemben a valóság az, hogy az állami földeken gazdálkodó Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. nyolc birtokperben volt érdekelt az állam által kiválasztott új haszonbérlőkkel szemben és ezekben a perekben, öt esetben jogerősen pernyertes lett.

– Tucat per van, volt folyamatban a kft. és az állam között. Ezek egy része még 2010 előtt volt, ugyan azt már jogerősen lezárta a bíróság, a kft.-nek 27 millió forintot kellett befizetnie az államkasszába. A perek lényege abban összegezhető, hogy mivel a kft. korábbi bérleti szerződése lejárt, így az ő számára igazán kedvező ítélet nem születhet. Arról van szó, hogyha már ő nem nyert, akkor minden nyertessel és az állammal is megpróbál pereskedni. Ez a vita is politikai jellegű. Gondoljon bele, nincs olyan birtokper, amelyet megnyert volna a kft. Nincs olyan nyert pere, amiben bárki kimondta volna, hogy őt bármilyen jog megilleti, vagy esetleg az egész földprogram hibás lett volna. Egyetlenegy pert nyert meg, ahol az egyik nyertes által művelt huszonhét hektár pályázati anyagában találtak egy nyilatkozatot, amely nem felelt meg a valóságnak. Ezt a pert nyerte meg. Természetesen senki nem örül annak, hogy egy családi vállalkozás úgy nyert el huszonhét hektárt, hogy valótlan adatot közölt. De hol vannak az oligarchák? Hol vannak a nagyüzemek, hol van az a sok szitok és átok? Sehol. Magyar gazdák nyertek, akik jelentős részben azóta meg is vásárolták a földet. Azt nem tudják feldolgozni, hogy nem ők nyertek.

– És miért nem ők nyertek?

– Ennek nagyon egyszerű oka van: azért mert négyszázötven hektárt nem egyben írtunk ki, hanem tíz birtoktestben. Azt szerettük volna, hogy ne egyvalaki vigyen el nagyon sok földet, hanem minél többen vigyenek el kisebb területeket. Mivel a pályázati rendszer nem a nagy kft.-ket támogatja, hanem a kis családi vállalkozókat és a fiatal gazdákat. Ennyi.

– A kft. képviselői viszont azt mondják, hogy önök ezáltal szétverték a biogazdaságot.

– Senkitől nem vettünk el semmit, nem vertünk szét semmit. Határozott idejű szerződése volt, ami lejárt.

– Van viszont egy kúriai ítélet, amely a kft.-nek ad igazat.

– Pontosabban fogalmazva az vált jogerőssé, hogy a fent említett esetben nem nyerhetett volna azon a huszonhét hektáron az a családi vállalkozás. Tiszteletben tartjuk az ítéletet. És persze ott van a többi eljárás, amely vagy az új bérlők, vagy az állam számára kedvezően alakul. És lesznek még kártérítési perek is, mivel a bíróság kimondta, hogy a kft. a Greenpeace-szel közösen jogellenesen birtokolta a területeket, így az ezzel okozott kárról is még rendelkezni kell. Szövevényes ügy, néhány év szerintem még kell, mire a végére érünk.

– A kormány a kis- és középgazdaságokat támogatja, az ellenzék viszont, némileg ambivalens módon, gyakran a nagybirtokok kialakulásának veszélyére figyelmeztet. Kialakulhatnak nagybirtokok a földárverések után?

– Azt szoktam mondani, hogy csak olyan politikai vitát érdemes lefolytatni, amelynek van tartalmi része. Mi a földvitában azt az álláspontot képviseljük, hogy a szántóterületeket adjuk a gazdák tulajdonába, szerezzenek tulajdont a magyar családi gazdaságok. Úgy gondoljuk, hogy ez hasznára van a nemzetnek, a vidék megtartóképességét növeli, ösztönzőleg hat az agrárgazdaságunkra. Az ellenzék egy része arról győzköd minket, hogy maradjon állami tulajdon, sőt államosítsunk még földeket, másik része pedig csak a nagygazdaságokba hisz. Ez egy vita. Az nem, hogy kik nyertek. Az már objektív tény. Eddig száznyolcvanezer hektárt értékesítettünk, amit tízezer-ötszáz gazda vásárolt meg. Mi a kérdés a nagybirtokokról?

– Önnek mi a véleménye a nagyüzemekről?

– Nem szabad tőlük félni, szükség van rájuk, csak azt kell jól eltalálni, hogy milyen arányt képviseljenek. A kormány abban hisz, hogy nyolcvan százalékban a családi gazdaságoknak kell dominálniuk.

– Mivel indokolja, hogy szükség van nagyüzemekre?

– Azzal, hogy az agráripari termelést, a feldolgozóipart és az exportot erősíteni kell, ez pedig nélkülük nem képzelhető el. A kérdés, hogy hol találjuk meg a helyes arányt a nagyüzemek és családi gazdaságok között, és nem szabad eltéveszteni, hogy melyiktől milyen eredményt várunk. A magyar agrárexport felemelkedését vagy a hazai feldolgozóipar fejlődését csak integrált mezőgazdasági szervezéssel lehet elérni, ehhez pedig nagyüzemekre is szükség van. Ráadásul ők nagyon sok vidéki munkahelyet is teremtenek.

– Az állami erdők és az erdészeti ágazat is önhöz tartozik. De az ellenzéki sajtó az erdőben is megtalálta önöket, már ami az erőgazdaságok vezérigazgatóinak fizetését illeti.

– Klasszikus akció volt. Bekérték, hogy ki keresi a legtöbbet és ki a legkevesebbet az erdőgazdaságoknál, majd levonták a következtetést, hogy van olyan társaság, ahol a vezérigazgató ötvennégyszer többet keres, mint a legrosszabban fizetett munkatárs. Hát ez így igaz, töredelmesen bevallom, így van a négy órában dolgozó fizikai munkatárs valóban töredékét keresi a vezérigazgatónak. De ha például a Bakonyerdőt veszem, akkor annak az éves árbevétele tizenegy és fél milliárd forint, a legnagyobb hazai szalagparkettagyár a cég tulajdona, van fűrészüzeme és gondoz hatvannyolcezer hektár állami erdőt, számos üzletága van, és több száz fő állandó munkatársat, valamint több száz közmunkást foglalkoztat. Ennek a cégnek csak jólfizetett vezetője lehet. Ráadásul kormányhatározat rendelkezik arról, hogy milyen állami cégek vezetői milyen díjazásban részesülnek. Önmagában a fizetéseknél nem látok problémát, persze jó téma, sokáig lehet csócsálni. Egyszer a parlamentben megkérdezték tőlem, hogy nem tartom-e furcsának, hogy az állami erdőgazdaságok legjobban kereső vezérigazgatói szinte dupláját keresik a miniszterelnöknek.

– És mit felelt?

– Azt, hogy de, furcsának tartom, ám nem abban az aspektusban, ahogy a kérdező értette, hanem abban, hogy a miniszterelnöknek alacsony a fizetése.

– Frappáns megközelítés. De visszatérve az erdőkhöz és az erdőgazdaságokhoz, ezek milyen állapotban vannak?

– Jóban, de úgy látom, hogy a róluk folyó vita félrecsúszott, és esetükben nem az az alapvető kérdés, hogy jól dolgoznak-e, hanem az, hogy hogyan lehetne még többet kihozni ebből a rendszerből.

– Ebből azért úgy tűnik, hogy lehetne.

– Nézze, nekem nem feladatom senkit mentegetni, de itt van huszonkét – száz százalékig – állami cég, mindegyik pozitívumot termel, amellett hogy milliárdos közjóléti fejlesztéseket is végrehajt. Hatezer munkavállalónak és hatezer közfoglalkoztatottnak adnak munkát, és akkor a százezres beszállítói létszámról még nem beszéltem. De ha azt kérdezi, tudnának-e jobban működni, akkor azt mondom, igen, sok mindenen lehetne javítani, ami pozitív hatással lenne az eredményességükre.