Gazdaság
Nagydíjas pályázók elismerése
Biztató az élelmezés, a kozmetika és az építőipar színvonala

Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója veszi át a díjat az InterCity+ kocsi tervezéséért és gyártásáért Latorcai Jánostól, az Országgyűlés alelnökétől (Fotó: Hegedüs Róbert)
Az idén hatvan vállalkozás 66 terméke és szolgáltatása érdemelte ki a Magyar Termék Nagydíj Tanúsító Védjegy használati jogát. A 19. alkalommal meghirdetett pályázat elismeréseit tegnap a Parlamentben adták át a kitüntetetteknek. A díjátadón Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj pályázati iroda ügyvivő igazgatója a távirati iroda beszámolója szerint elmondta, a legtöbb nyertes pályázat az élelmiszergyártás, élelmezés területéről érkezett. Az idén 38 kategóriában lehetett pályázni a tanúsító védjegy elnyerésére, s a bírált pályaművek 92 százaléka nyert. A nyertesek egyharmada budapesti, csaknem kétharmada vidéki székhellyel rendelkezik az ország tizenhat megyéjéből. Most első alkalommal pályázhattak a határon túlról, s a díjazottak négy százaléka külhonból érkezett. Az idei díjakkal 609-re emelkedett a Magyar Termék Nagydíj tizenkilenc éve alatt kiadott elismerések száma. Mind több pályázat kötődik az építőiparhoz, és a kozmetikai témakörhöz fűződő pályázatok száma, színvonala is stabil kört jelent.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke kiemelte, hogy a korábbi, sikeres pályázati csoportok mellett az idén előtérbe kerültek a kulturális termékek és szolgáltatások, amelyek képesek a határokat átlépve növelni Magyarország nemzetközi ismertségét és elismertségét. Mint mondta, egyre fontosabbá válik a patrióta gazdasági szemlélet, éppen a Magyar Termék Nagydíj hírnevének köszönhetően egyre többen előnyben részesítik azokat a vállalkozásokat, amelyek Magyarországon termelnek és foglalkoztatnak, itt fizetnek adót.