Gazdaság
Munkapiac: dinamikus a növekedés
Az elmúlt hónapokban az Európai Unió felmérései szerint mi tudtuk a legnagyobb mértékben emelni a foglalkoztatottak számát

A női és a férfi munkavállalók körében egyaránt javultak a mutatók (Fotó: Kövesdi Andrea)
Utoljára a kilencvenes évek legelején volt ilyen jó a foglalkoztatotti létszám – mondta tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Mint azt tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölte, 2014 novembere és 2015 januárja között 4 millió 127 ezren dolgoztak, 141 ezerrel – 3,5 százalékkal – többen, mint egy évvel korábban.
A miniszter a távirati iroda szerint külön kiemelte, hogy a foglalkoztatási ráta 62,5 százalékra nőtt, noha 2010 májusában, a Fidesz-kormány indulásakor a 27 európai uniós tagország közül Magyarország még az utolsó előtti helyen állt 54,6 százalékkal. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban az Európai Unió felmérései szerint hazánk tudta a legnagyobb mértékben növelni a munkavállalók számát a munkaerőpiacon – tette hozzá.
A KSH kimutatása szerint a 15-64 éves korosztály foglalkoztatási aránya egy év alatt 2,8 százalékpontot javult, 62,5 százalékra emelkedve. A foglalkoztatottak számának nemek szerinti alakulását tekintve a férfiak és a nők körében is javultak a mutatók. Az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva a 15–24 éves korosztály foglalkoztatási aránya 2,9 százalékponttal 24,6 százalékra javult, így közülük összesen 274 ezren dolgoznak. Eközben a munkanélküliek száma 54 ezerrel, 330 ezerre csökkent, így a munkanélküliség aránya az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,4 százalékpontos csökkenést követően 7,4 százalékra mérséklődött.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a témában azt közölte, hogy a kedvező foglalkoztatási adatok pozitívan hatnak a költségvetés bevételeire, emellett a háztartások fogyasztási kiadásait is emelik, ennek eredményeként pedig elősegítik a gazdaság bővülését is. A közelmúltban beérkezett makroadatok továbbra is folyamatos foglalkoztatásbővülést vetítenek előre. A szaktárca álláspontja szerint a növekedésnek kisebb része a közfoglalkoztatás. A kormány programjainak is köszönhetően a foglalkoztatottak számának növekedéséből a versenyszféra egyre nagyobb arányt képvisel.
Rímel erre a KSH tegnap közzétett kimutatása, amely szerint idén januárban az ipari termelői árak az export és a belföldi árak változásának eredményeképpen átlagosan egy százalékkal mérséklődtek 2014 azonos időszakához képest.