Gazdaság
Munkahelyteremtő program hazai kisvállalkozásoknak
A hazai cégek megerősödésén túl a területi különbségek is csökkennek, a hátrányos térségek felzárkóznak
A vállalkozások többek között új szerszámokat és gépeket vásárolhatnak
Fotó: MH
A kormány legújabb munkahelyteremtő programjának segítségével a hazai kis- és közepes cégek gépeket szerezhetnek be, ezenfelül a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják. Ezzel tovább javulhat a cégek és az ország versenyképessége.
Augusztus elsejétől szeptember közepéig tízmilliárd forint összegű pályázati forrás volt elérhető a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a pénzből 1100-1200 kkv-nál több mint ötezer új munkahely jöhet létre, és további mintegy tízezer már meglévő megőrzését is támogatják.
Mint azt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, a pályázattal a kkv-szektor megerősítésén túl a területi különbségek is csökkennek, a hátrányos térségek felzárkóznak, és a helyi gazdaságok is megerősödnek.
A miniszter kiemelte, hogy a teljes foglalkoztatás eléréséhez a kkv-szektor érdemi támogatása szükséges, hiszen az Európában is nagyon alacsonynak számító magyar munkanélküliségi rátával még nem lehetnek teljesen elégedettek. Mint mondta: fontos a kis- és középvállalkozások támogatása, mert ők teszik ki az országban működő vállalkozások 99 százalékát, emellett a magyar foglalkoztatotti létszám több mint hetven százaléka náluk dolgozik. A kormány ezért kiemelten foglalkozik a kkv-k helyzetével, hiszen a technológiai fejlesztésekkel, uniós és belföldi támogatásokkal ezek a cégek tovább erősödhetnek, amivel a versenyképességük, ezáltal az ország versenyképessége is tovább javulhat – tette hozzá a miniszter.
A központi program segítségével a kkv-k többek között új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, a támogatási összeget ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják. A munkahelyteremtő támogatás regionális beruházási támogatás jogcímen vagy csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható, amelynek mértéke nem regisztrált álláskereső esetén új munkahelyenként 1,5 millió forint lehet. Ezenfelül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként ötszázezer forint, 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként nyolcszázezer forint, kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további négyszázezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak – ismertette a miniszter.
Varga Mihály hangsúlyozta: a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat a beruházás befejezésétől számított három évig folyamatosan fenntartja és működteti a térségben. A munkáltatónak köteleznie kell magát, hogy a beruházási telephelyén a pályázat benyújtása előtti 12 hónapban meglévő átlagos létszámot fenntartja, és a létszámbővítésre legalább kétéves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal – tette hozzá.
A munkaerőpiaci program pályázati időszaka augusztus 1-jén kezdődött, és szeptember 15-én zárult le. A feltételül meghatározott időkorlát viszont meglehetősen szűkre szabott, ugyanis az állam által támogatott beruházást legkésőbb 2018. szeptember 30-ig kell majd a kedvezményezetteknek befejezniük.
Kevesebben dolgoznak külföldi telephelyen
A rendszerváltás óta nem dolgoztak enynyien a munkaerőpiacon, ezzel együtt rekordalacsony a munkanélküliségi ráta az országban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint. A május elejétől július végéig tartó időszakban a munkanélküliségi ráta történelmi mélypontra, a foglalkoztatottak száma és a gazdasági aktivitás – a munkaerőpiacon megjelentek létszáma – történelmi csúcsra ért a május elejétől július végéig tartó három hónapos időszak átlagában. Ebben az időszakban 4 millió 434 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal 68,3 százalékra emelkedett.
A belföldi elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak létszáma 107 ezerrel nőtt a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva, a külföldi telephelyen dolgozók száma 4,4 százalékkal, a közfoglalkoztatottaké negyvenezerrel – 16,9 százalékkal – csökkent. A munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 35 ezerrel 193 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,2 százalékra csökkent.
Elemzői vélemény szerint ez felér a teljes foglalkoztatottsággal, hiszem olyan nincs, hogy egy országban mindenki dolgozik. A 193 ezres mutató azt is tartalmazza, hogy sokan éppen ebben az időszakban keresnek maguknak állást, vagy valamilyen más okból kifolyólag bár aktívak, de időlegesen mégsem tudnak munkát vállalni. Sokat jelent az is, hogy jelenleg mintegy 55 ezer állás betöltetlen az országban, azaz gyakorlatilag a legtöbb állás nélküli találna magának munkát.
A vidéki Magyarország is jól jár a beruházásokkal
Az első fél évben a nemzetgazdasági beruházások 25 százalékkal emelkedtek az előző év hasonló időszakához képest. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) a minden rekordot megdöntő tavalyi évnél is sokkal jobb első fél évet zárt. A hazánkba befektető vállalatok vezetőivel 47 beruházásról állapodtak meg, aminek eredményeként 8500 új munkahely jön létre Magyarországon és több mint 430 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg. A befektetési ügynökség 2010-ben mindössze hat beruházási szerződéssel rendelkezett, míg 2016-ban már 71-gyel, a beruházások értéke pedig 0,2 milliárd euróról 3,2 milliárd euróra nőtt. A projektek révén létrehozott munkahelyek száma a 2010. évi 1067-ről tavaly már 17 647-re emelkedett. Az ipari és irodapiaci területen 350 ingatlanbefektető cég vizsgálja Magyarországot következő befektetése helyszínéül, ami összességében hétmilliárd eurónyi befektetést és huszonötezer új munkahelyet jelenthet az országnak.
A vidéki Magyarország is különösen sokat profitál az új beruházásokból, az elmúlt napokban jelentős építkezések kezdődtek. Így például a Bosch új épülő hatvani logisztikai központjában 250 új állás létesül, Békéscsabán a Marzek Etiketten+Packaging osztrák cég új, flexibilis csomagolóanyagot előállító üzemében pedig 120 új munkahely. Mélykúton a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. hoz létre 350 új munkahelyet. Ez a beruházás azért óriási jelentőségű a térség számára, hiszen ezen a területen 1991 és 2010 között szinte senki nem fektetett be, 2012 óta azonban már több mint 5750 új munkahely jött létre.
Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával