Gazdaság
Motorvonatokkal újított a MÁV
Befejeződött a Budapest és Székesfehérvár közötti vasút korszerűsítése
Az év utolsó napjaiban két jelentős beruházás zárult le az állami vasúttársaságnál. Egyrészt a svájci Stadler átadta az utolsó Flirt elővárosi motorvonatot abból a huszonegyes szériából, amit a MÁV-Start Zrt. tavaly nyáron megrendelt, másrészt pedig befejeződött a székesfehérvári vasútállomás felújítása. Az újabb beszerzéssel 123 Flirt járművet üzemeltet a MÁV-Start, ezzel az állami vasútvállalat rendelkezik ebből a típusból a világ legnagyobb flottájával. A korszerűsítés igencsak időszerű volt, hiszen a MÁV-Start járműparkjának átlagos életkora harminc év, amivel sereghajtó az európai vasutak között. A modern elővárosi flottának köszönhetően az idén hárommillióval több utast szállított a MÁV-Start tavalyhoz képest, és immáron Békéscsabára, Egerbe és Veszprémbe is eljutnak Flirt motorvonatok. A Stadler egyenként 5,788 millió euróért (1,8 milliárd forint) szállította a járműveket, a beruházáshoz 85 százalékos arányban európai uniós támogatást vett igénybe a Start, a fennmaradó rész pedig költségvetési forrás.
Ugyancsak uniós pénzből újult meg – itt is 85 százalékos arányban – a székesfehérvári vasútállomás a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, az átépített létesítményt tegnap adta át a MÁV-nak a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A vasúti csomópont legutóbbi korszerűsítése 1954-ben volt, és a mostani beruházással a vágányhálózat és a biztosítóberendezés is megújult, gyalogos alul- és felüljáró és fedett magasperonok létesültek. A csarnokliftek révén a peronok akadálymentes megközelítése is megvalósult. A beruházás értéke 33,4 milliárd forint volt, ezzel befejeződött a Budapest–Székesfehérvár vasútvonal 2009-ben kezdődött korszerűsítése.
Teljesültek az idén az állam által elvártak
5 perces interjú: Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója
– Milyen évet zár a MÁV-Start?
– Ha a közszolgáltatási szerződésben szereplő mutatókat veszem alapul, jók az eredményeink, hiszen az utasszám növekedése mellett sikerült elérni a kívánalmakat, a statisztikák szerint a vonatok 92 százaléka pontosan közlekedett, utastájékoztatásban és a járművek tisztaságára vonatkozóan egyaránt teljesítettük a megrendelő igényét. A főváros környéki elővárosi forgalomban elsősorban a Flirt járműveknek köszönhetően hárommillióval emelkedett az idén az utasforgalmunk, és a nemzetközi szerelvényeinknél is lendületes növekedést sikerült elérni. Üzemi szinten várakozásaink szerint eredményesek leszünk.
– A kedvező statisztikák ellenére az elővárosi forgalomban reggelente gyakoriak a csúszások.
– Fontos lenne, hogy a menetrend a reggeli csúcsidőszakban se sérüljön. Valóban, a kedvező statisztikákat hiába magyaráznánk például azoknak az esztergomi utasoknak, akik december elején egy reggeli járatkimaradás miatt nem fértek fel a vonatra. Érkeznek hozzánk ezzel kapcsolatban bírálatok, amelyek indokoltak.
– A napokban negyven új, egyenként hatszáz férőhelyes motorvonat vásárlására hirdettek pályázatot. Mikor érkeznek a járművek és milyenek lesznek?
– Szeretnénk az első szerelvényekre a jövő nyáron szerződést kötni, ha ez így lesz, 2018-ban néhány új motorvonat forgalomba állhat. Jelenleg még nincs döntés a finanszírozásról. A járművek minden bizonnyal emeletesek lesznek, hiszen a peronok miatt legfeljebb 165 méter hosszúak lehetnek, és ilyen méretű szerelvényen hatszáz ülőhely más formában nem fér el.