Gazdaság
Most kisebb az optimizmus
Némiképp romlott a hazai cégek üzleti hangulata
A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) konjunktúramutatója 24 pontról 21-re csökkent. A júliusi felmérés szerint inkább a magyar vállalkozások várakozásai romlottak.
Az üzleti hangulatot jelző mutató ugyanakkor idén januárban még csak 19 ponton állt, 2014 januárjában pedig csak 18 pontot mért a GVI a magyar vállalatok körében. A bizonytalansági mutató értéke 35 pontos szinten áll, amely érték alacsonyabb az előző negyedévben mértnél (2015 áprilisában 39 pont volt). A bizonytalansági mutató értéke arra utal, hogy az aktuális irányzat nem egységesen érinti az üzleti szférát, csak a gazdaság egy részét. Mint azt a Portfólió közölte, jellemzően a jelenlegi üzleti helyzetre vonatkozó mutatók javultak, míg a várokozások inkább romlottak. Az öt növekedő almutató közül leginkább (hat ponttal) a múlt félévi termelési szint almutatója javult. Legjelentősebben pedig (kilenc ponttal) a várható termelési szint mutatója csökkent.