Gazdaság
Modernizálja a MÁV a kisvárdai állomást
Új utasváró épület létesül, lesznek magas peronok, liftek, modern parkolók

Az előtető a későbbi intermodális csomóponthoz igazodik (Forrás: MÁV)
A Budapest–Szolnok–Debrecen–Zá-hony vasútvonalat, így a kisvárdai állomást is 1970-re villamosították, és elsősorban a teherforgalom igényei szerint újították fel. Az utasok biztonságát és kényelmét szolgáló emelt peronok, aluljárók építése akkor kimaradt a jelentős vonatforgalom ellenére. Mivel a vasút kettévágja a települést, ezért sokan a síneken keresztül közelítik meg az állomásépületet és a peronokat. A MÁV szombati tájékoztatása szerint leghamarabb, az első ütemben, a 36 plusz két akadálymentes férőhelyű parkoló és a bekötőút készül el. A kivitelezés az idén októberben elindul. Ezután 2017-ben kezdődhet el a második ütem, és 2018 végére fejeződhet be az akadálymentesített, liftekkel és rámpákkal ellátott gyalogos-kerékpáros-aluljáró és a tetővel ellátott magas peron kiépítése. A harmadik fázisban kerül sor az 1873-ban elkészült régi épület teljes felújítására. A földszinten korszerű utasforgalmi tereket alakítanak ki csarnokkal, pénztárral, kávézóval és mosdóval. A vasutas dolgozók munkaterei is megújulnak. A hatvanas évekbeli felvételi épületet lebontják, a helyén igényes parkot és figyelemfelkeltő, egyedi előtetőt hoznak létre. A kivitelezés 2017 végén indulhat. A MÁV modernizálja az utastájékoztató rendszert, és új biztosítóberendezést telepít.
Az önkormányzattal és a közútkezelővel egyeztetett koncepcióban szerepel még nyolcvan férőhelyes P+R és számos fedett B+R parkoló létesítése. A tervek alapján a Volán-pályaudvar felől érkező utasokat a későbbi intermodális csomóponthoz illeszkedő állomási előtető fogadja. A 16 ezres járásközpontba gyalogosan, kerékpárral, autóval, busszal vagy vonattal érkező utazókat könnyen átlátható, korszerű elrendezésű, egyedi vasútállomás fogadja néhány éven belül.