Gazdaság
Modern városok: útfelújítások Békéscsabán
Herczeg Tamás (Fidesz–KDNP) szociális tanácsnok tegnap a távirati iroda beszámolója szerint elmondta: ez volt Békéscsaba újkori történetének második legnagyobb volumenű útfelújítási programja, összesen mintegy harminc kilométernyi szakasz újult meg. Ferenczi Attila kormánypárti frakcióvezető hozzátette: a pénzből összesen csaknem 48 kilométer hosszúságban 125 útszakasz felújításának a terveit is kidolgozzák nyár végére.
Mint arról a napi.hu portál beszámolt, összesen harminc autópálya-fejlesztés előkészítésén dolgozik jelenleg a Nemzeti Infrastruktúra Zrt., köztük az M0-s út befejezésén. Az első nyolc kilométeres szakasz a Megyeri híd folytatásaként a Szentendre felé tartó 11-es és a Solymár felé tartó 10-es utat kötné össze. A második, a gyűrűt teljessé tévő útszakasz a 10-es utat kötné össze az M1-es autópályával Budakeszin keresztül.