Gazdaság
Mindjárt indul a szezon Sármelléken
Főleg a rubel vásárlóértékének zuhanása miatt maradtak el az orosz turisták
Ötmilliárdból fejlesztik a repülőteret és környékét– mondta Benkő Attila (Fotó: MH)
– Mikor indul a szezon a sármelléki Hévíz Balaton Airporton?
– Terveink szerint március első felében indulnak, illetve érkeznek az első charterjáratok Németországból, ezt követhetik az iskolai év végétől a rendszeres járatok a törökországi Antalyába. Reményeink szerint az oroszországi forgalom is újraindul, ugyanis ez nagyon fellendítheti a repülőtér forgalmát.
– Tavaly jól kezdődött a szezon, hiszen az Utair légitársaság első járata szinte utassal tele érkezett. Aztán mégis elmaradtak az oroszok.
– Sajnos olyan körülmények, külpolitikai események miatt, amelyekre nekünk nincs ráhatásunk. Az ottani gazdaságot kedvezőtlenül érintették és érintik az Oroszország ellen bevezetett szankciók és az olajárak zuhanása, amelyekkel együtt az elkölthető jövedelem is minden bizonnyal csökken. Ezzel együtt szeretnénk visszaállítani a rendszeres moszkvai járatot.
– Ilyen gazdasági környezetben miben reménykednek?
– Mivel a rubel vásárlóértéke nagyot zuhant, egy átlagos orosz turistának nyolcvan-kilencven százalékkal többe került az itt-tartózkodás tavaly, mint 2014-ben. Mivel azonban a közkedvelt célállomások, így Egyiptom vagy Törökország az ismert események miatt szinte kiesnek az orosz turisták számára, véleményünk szerint a négy és fél milliós piacon kedvező ajánlatokkal néhány tízezres célközönséget meg lehet nyerni. A tehetősebb vendégkör esetében lehetőséget jelenthet az is, hogy Hévízen például orosz tulajdonba került egy ötcsillagos szálloda, másrészt a zalacsányi golfcentrum szolgáltatásai is vonzóak lehetnek.
– Melyek lesznek a legfőbb útvonalak az idén?
– Egyértelműen a németországi célállomások, az ottani utasok régi, visszatérő vendégeink. A legtöbb utasunk az idén is várhatóan Frankfurtból, Hamburgból, Berlinből, Lipcséből és Drezdából, illetve a környező településekről érkezik. Mint ahogy említettem, komoly reményeket fűzünk a törökországi forgalomhoz is.
– Svájcból és a skandináv államokból számítanak vendégekre?
– Közvetlen svájci járatunk az idén várhatóan nem lesz, a német–svájci határon fekvő Fridrikshafenbe viszont igen. Skandináv érdekeltségű utazási irodákkal zajlanak jelenleg tárgyalások, erről azonban még korai lenne nyilatkozni.
– A kormány döntött a balatoni régió fejlesztéséről a mostani uniós ciklusban, és ebben a sármelléki repülőtér elérhetőségének javítása is szerepel. Mire számítanak?
– Mivel nincs konkrét döntés, még nem tudjuk, milyen beruházások várhatók. Kormányhatározat rendelkezik viszont arról, hogy a repülőtér és a hozzá kapcsolódó ipari park modernizálására ötmilliárd forint hazai forrás jut. Ez összességében mintegy négyszáz hektáros területet érint, ebből kétszáz a repülőtéré.