Gazdaság

Milliárdos útfelújítások jönnek

Az év végéig 580 kilométernyi szakasz épülhet át

Rövidesen folytatódnak a hazai útfelújítási munkálatok: az egy, két és három számjegyű utakon ötvenmilliárd forintból, az alsóbbrendű szakaszokon 18 milliárd forintból kezdődnek felújítások a következő hónapokban – közölte tegnap Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

A beruházások az országos szinten, összesen mintegy 580 kilométeren legkésőbb 2015 végéig be is fejeződnek. Ebből 430 kilométer a főút, és 150 kilométert tesznek ki az alsóbbrendű szakaszok. Az utak burkolata átépül, a munkák az eddiginél jobb forgalombiztonságot eredményeznek.

A kormány 2010 után jelentős összegeket fordított a hálózat rendbetételére. Az elmúlt években csak a Magyar Közút 91 milliárd forintot költött e célra országszerte, így több mint ezeregyszáz kilométeren javult tartósan az útállapot. Az államtitkár hozzátette: az újabb 68 milliárd forinttal még több térség elérhetősége javul, csökken az utazási idő, és nő a szakaszok kapacitása, valamint emelkedik az autós és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. A sorozatos fejlesztések csökkentik a közutak üzemeltetési költségeit is.