Gazdaság
Mézjelentés az Európai Parlamentnél
Magyarország a harmadik legnagyobb termelő a közösségben, sok gondot okoz a kínai import
Erdős Norbert tájékoztatása szerint az Európai Parlament (EP) szakbizottságai most vitatják meg a Mézjelentés: a méhészeti ágazat jövőképe című előterjesztést. Az EP-képviselő a távirati iroda beszámolója szerint kiemelte: Magyarország számára a téma azért fontos, mert az ország a harmadik legnagyobb méztermelő az unióban. Az unióba áramló, többször kétes minőségű kínai méz sok gondot okoz az uniós méhészeknek. Az ágazat jelentőségét az is mutatja, hogy a méhek porozzák be a növények 84 százalékát, és a beporzás teszi lehetővé az élelmiszerek 76 százalékának előállítását.
Erdős Norbert rámutatott: az unió méztermelése csak a belső fogyasztás hatvan százalékát fedezi. Az import fele Kínából származik. A Mézjelentés ezért javasolja a méz-import eddiginél szigorúbb ellenőrzését az unió külső határain. Továbbá kezdeményezi a gyantaszűrés megtiltását, mert az lehetővé teszi a mézet szennyező szermaradványok – például antibiotikumok vagy a cukorszirup – „eltüntetését”.
Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke elmondta: Magyarországon a méhészek száma mintegy húszezer, a méhcsaládoké pedig mintegy 1,2 millió. Évente mintegy húszezer tonna mézet exportálunk, belföldön hét-nyolc tonna méz fogy évente.