Gazdaság
Merjünk alkudni lakásvásárláskor
Az erős túlárazottság veszélye, hogy nem érdeklődnek az ingatlan iránt
Most is lehet alkudni az árakból, sőt, ez szinte kötelező is a hazai piacon – írta a lapunknak küldött közleményben Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Felhívta a figyelmet: tisztában kell lenni azzal, hogy a piacon most jócskán túlárazzák az ingatlanaikat az eladók. Ez az értékesíteni kívánt ingatlanok 60–70 százalékára igaz. Mivel a túlárazás mértéke 5–10 százalék között mozog, így az 5–10 százalékos alku egyáltalán nem kirívó – jelezte Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ez az alkumérték jelenik meg a nagyobb értékű, kevésbé gyorsan forgó ingatlanoknál is – tette hozzá Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője.
Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője ezt úgy pontosította, hogy jelenleg a lakások és az új, illetve újszerű házak esetében 0–5 százalékot, korszerűtlen és 20 évnél idősebb házak esetében viszont akár 3–8 százalékot is tudnak alkudni a vevők. Emellett azonban azt is figyelembe kellene venniük az eladóknak, hogy miközben az enyhe–közepes mértékű túlárazottságnál megjelennek a fentebb említett alkuk, addig egy erős túlárazottságnál fennáll annak a veszélye, hogy mégcsak nem is érdeklődnek az eladó ingatlan iránt a vevők – jelezte Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodáinak szakmai vezetője. Ez akkor következik be, ha a túlárazás mértéke meghaladja a piaci ár tíz százalékát – tette hozzá.
A jól árazott ingatlanoknál azonban nem nagyon beszélhetünk alkuról. Ezeknél legfeljebb csak egy minimális árengedmény érhető el a vevők részéről. Rácz Gyula László szerint egy jól árazott lakás esetében maximum fél százalékot tehet ki az elérhető alku mértéke.
Összességében elmondható, hogy jelenleg lehet alkudni az ingatlanpiacon, és az alku mértéke 0–10 százalék között mozog. A jól árazott és keresett ingatlanok, ezek közül is elsősorban a panellakások esetében legfeljebb fél százalékról, azaz 100–200 ezer forintos alkukról beszélhetünk. A kevésbé népszerű kategóriáknál viszont megjelenik az 5–10 százalékos árengedmény is, de csak abban az esetben, ha valóban komolyan gondolják az értékesítést a tulajdonosok.