Gazdaság
Megtartjuk a növekedés lendületét
A bruttó hazai termék három százalékkal bővülhet, a gazdaság élénkülése lehetőséget nyújt a különadók fokozatos kivezetésére

Nem csak a kormány mondja azt, hogy a következő évben nem irreális a GDP három százalék körüli növekedése. Egyre több elemző, külső intézmény, köztük a kormánnyal szemben kritikusak is úgy nyilvánulnak meg, hogy 2015–2016-ban Magyarország szempontjából inkább pozitív kockázatokat látnak, „jó esély van arra, hogy fölfelé korrigálják a növekedési előrejelzéseket” – közölte tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének rendezvényén. A miniszter kiemelte, a 2014 és 2020 közötti új, európai uniós fejlesztési ciklus jó eszköz ahhoz, hogy megtartsuk a gazdasági növekedés lendületét. Megismételte, hogy míg 2007 és 2013 között a források mindössze 16 százalékát költötték gazdaságfejlesztésre, most a hatvan százalékát. Közölte: nincs még okunk hátradőlni, de egyre inkább olyan ország vagyunk, amelyik jó példa lehet, és nem rossz példaként emlegetnek.
A távirati iroda tájékoztatása szerint kifejtette: Magyarország nagy utat tett meg 2010 óta, amikor Görögországgal egy lapon emlegették, olyan országként, amelyik külső segítségre szorul. A gazdaság mélyrepülésben volt, 12 százalékos volt a munkanélküliség, az államadósság megállíthatatlanul nőtt. Ma érdemes megnézni a különbséget a hároméves görög állampapír és a hasonló lejáratú magyar kötvény hozama között – mondta Varga. Kiemelte, a tavaly elért 3,6 százalékos GDP-növekedés a második leggyorsabb volt az Európai Unióban Írország után.
Hangsúlyozta: a növekedés fenntartásához szükség van a hitelezés bővülésére, a bankadó jelentős csökkentése – amelyet februárban jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök – hozzájárulhat ehhez. Ezzel kapcsolatban elmondta azt is, hogy a gazdaság élénkülése lehetőséget teremt a különadók fokozatos kivezetése is. A négy szektor közül a kiskereskedelemben már megszűnt, a februári megállapodás a bankszektorban is majdnem a felére csökkenti annak mértékét, de a távközlési szektorban is felülvizsgálják a különadót. A bejelentés szárnyakat adott tegnap a Magyar Telekomnak, a vállalat papírjai meredek emelkedésbe kezdtek a Budapesti Értéktőzsdén. A nemzetgazdasági miniszter kijelentette: a kormány új, ügyfélbarát adórendszert vezet be a 2016. január 1-jén hatályba lépő új adóeljárási törvénnyel. „Újraszabjuk a kereteket, és ehhez próbáljuk igazítani az adóhivatal szemléletét” – mondta. A kormány azt szeretné, ha 2017-ben a magánszemélyeknek már nem maguknak kellene adóbevallást készíteniük.
Idetartozik, hogy tegnap a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: vizsgálják az általános forgalmi adó mérséklésének költségvetési és reálgazdasági hatását, de az elsődleges cél a személyi jövedelemadó egy számjegyűvé tétele.