Gazdaság
Megszívelik a civilek véleményét is
Mikola István szerint A GMO-mentesség vörös vonal számunkra, s ebből nem engedhetünk a szabad kereskedelmi tárgyalásokon

A magyar nemzeti érdekek védelmében minél nagyobb társadalmi támogatottsággal akar a kormány belevágni az Európai Unió és az Egyesült Államok között megkötendő szabad kereskedelmi egyezményről (TTIP) szóló brüsszeli tárgyalásokba, ezért a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) összesen 37 nagy magyarországi szervezettel folytatott egyeztetést a TTIP-ről, a többi között pénzügyi szervezetekkel, mezőgazdasági szervezetekkel, a közúti fuvarozók képviselőivel, környezetvédő csoportokkal, köztük a Levegő Munkacsoport képviselőivel és a Greenpeace aktivistáival. Erről Mikola István, a KKM nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára beszélt pénteki sajtótájékoztatóján, ahol elmondta: folytatódik a társadalmi párbeszéd, mindenesetre a tárgyalássorozat most lezárult első szakasza is rendkívül sok hasznos információval szolgált. Az államtitkár kitért arra is, hogy február 27-én az Országgyűlés vitanapot tart a TTIP-ről. Figyelembe kell venni és be kell építeni a kormány tárgyalási stratégiájába a civilszervezetek véleményét Mikola szerint. Az álláspontok ugyanakkor eltérőek: a vegyipar képviselői „tele vannak aggodalommal” a hatalmas amerikai vegyipari potenciál miatt, a gyógyszergyártók ugyanakkor alig várják, hogy megszülessen a szabad kereskedelmi megállapodás. „Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke lehetőséget lát a TTIP-ben, és a gépjárműalkatrész-gyártók, közúti fuvarozók is arra számítanak, hogy kifejezetten jól fognak járni” – tette hozzá. Ami a genetikailag módosított növények termesztésének kérdését illeti, Mikola emlékeztetett, az alkotmányunkban is rögzített GMO-mentesség „vörös vonal, ebből nem tudunk engedni a tárgyalások során”. Európa, azon belül is elsősorban Németország, támogatja ebben a kérdésben Magyarországot – tette hozzá. A magyar kormány szerint a tárgyalások során „nincs igazán átláthatóság”, ezért hazánk azt várja az Egyesült Államoktól, hogy „fedje fel a kártyáit”, kapjuk meg a szakértői tárgyalások írásos anyagát és férjünk hozzá minden információhoz. Várhatóan 2016 végére fejeződnek be a tárgyalások.
Az LMP átláthatatlannak tartja az egyezményt
5 perces interjú: Ungár Péter, az LMP politikusa
– Miért ellenzi az LMP a transzatlanti szabad kereskedelmi partnerségről (TTIP) szóló egyezményt?
– Egyfelől gazdasági előnye nem lenne a magyar társadalom számára, ezt támasztja alá például a NAFTA is, amely az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között jött létre. Utóbbi aligha nevezhető működőképes gazdasági mechanizmusnak. Másfelől magának az egyezménynek a formája, a keretrendszere is erősen vitatható. Átláthatatlan, miként arra az európai ombudsman is felhívta a figyelmet. Harmadrészt nem lehet a TTIP-t úgy elfogadni, hogy ne csorbuljon a nemzetállamok szuverén igazságszolgáltatási rendszere.
– Hogyhogy?
– A transzatlanti megállapodás lényeges pontjai közé tartozik az ISDS, amely a nemzeti igazságszolgáltatási szintről egy ellenőrizhetetlen, a multinacionális cégeknek kedvezőbb „mezőre”, választott, gyakorlatilag magánbíróságokra bízná a különböző jogviták eldöntését.
– Visszatérve a gazdasági előnyökre, szakértői tanulmányok szerint az Atlanti-óceán mindkét partja jól járna a szabad kereskedelemmel.
– Magyarországon semmilyen állami hatástanulmány nem készült még a témában, vagy ha igen, az sem publikus a többség számára. Egyébként a szomszédos Szlovéniában egy alapos TTIP-s összefoglalót alkottak szakértők, amelyből kiderül, hogy régiónkban semmilyen pozitív hozadéka nem lenne a transzatlanti egyezménynek.
– Mit várnak a kormánytól?
– Csak azt, hogy valljon színt: támogatja-e vagy sem a transzatlanti egyezményt! Számunkra úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány még mindig nem alakította ki végleges álláspontját az Európai Unió–Egyesült Államok- szabad kereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban.
– Parlamenti vitanapot szorgalmaznak. Mit várnak tőle?
– Február végén rendezik meg a vitanapot. Azt reméljük tőle, hogy a kormány és a parlamenti pártok egyértelműen kimondják: támogatják-e vagy ellenzik a szabad kereskedelmi partnerségről szóló egyezményt.
SZCS