Gazdaság

Megközelíti a cégek számát az egyéni vállalkozóké

Opten-összesítés

Tavaly majdnem hetvenezer egyéni vállalkozás indult Magyarországon, ami messze meghaladja a korábbi évek értékeit, számuk 450 ezerre nőtt, ami közelíti a cégekét – közölte az Opten céginformációs szolgáltató tegnap a távirati irodával.

A közlemény szerint az egyéni vállalkozások száma öt éve folyamatosan és meredeken növekszik. Tavaly 69 127 egyéni vállalkozást jegyeztek be, húsz százalékkal többet, mint 2016-ban, és több mint dupláját a 2012. évinek. Emellett több mint két és félszer annyi egyéni vállalkozás indult, mint a többi cégformában együtt. Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója szerint ez a többi gazdasági formára ható szigorításoknak és az új adózási formáknak köszönhető. Az egyéni vállalkozások továbbra is viszonylag alacsony adminisztrációs szint mellett tudnak működni. Az egyéni vállalkozást ösztönözte a kisadózó vállalkozások tételes adója (KATA) bevezetése és az is, hogy sokan egyéni vállalkozásukat cégeikkel párhuzamosan működtetik, ezzel is szélesítve az adóoptimalizálási lehetőségeket. Mint azt a céginformációs szolgáltató kiemelte, az egyéni vállalkozás népszerűsége a legmagasabb az oktatásban, a művészetben, illetve a pénzügy és a mezőgazdaság területén.