Gazdaság
Megközelíti a bővülés a válság előtti időket
Ellentmondásos előrejelzés
A szervezet becslése szerint az idén és jövőre is 3,9 százalékkal növekedhet a világgazdaság a 2017-ben elért 3,7 százalék után. Az előrejelzést mindkét év esetében 0,3 százalékponttal javították a novemberben kiadott jelentéshez képest, s ez egyben azt is jelenti, hogy a világgazdaság bővülésének üteme megközelítette a pénzügyi és gazdasági világválságot megelőző két évtized négy százalék körüli átlagát. A prognózis javítását részben azokkal a várakozásokkal indokolták, miszerint a tavaly decemberben elfogadott amerikai adócsökkentések eredményeként a világ legnagyobb gazdasága a korábban vártnál erősebb növekedést érhet el. A Franciaországban és Németországban várható erősebb gazdasági növekedésnek köszönhetően javultak az euróövezet kilátásai is.