Gazdaság

Megkezdődhet az állami földek értékesítése

Előreláthatóan már az idén elkezdődhet az állami földterületek értékesítése, derült ki a mintegy négyszázezer hektárnyi termőföld eladását célzó program részleteit tartalmazó kormányhatározatból.

Mint arról a Magyar Idők beszámolt, a Magyar Fejlesztési Bank már dolgozik a kedvezményes hitelkonstrukció kialakításán. Az év végére akár már az összes eladásra szánt állami földterületet meghirdethetik. A földművelésügyi miniszternek meg kell tennie a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a földrészletek értékesítésére december 31-ig sor kerülhessen. Az ügyletek, az önkormányzatoknál történő adásvételi szerződések egy hónapos kifüggesztése után, előreláthatóan jövő márciusban-áprilisban zárulnak – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke, a parlament alelnöke.

A földterületek eladásából származó bevétel az állami vagyont gyarapítja majd, és kizárólag az ország fejlesztésére lehet felhasználni. A földrészleteket csak az állami földbirtok-politika irányelveivel összhangban, a kellő eljárási garanciák megteremtése mellett, átlátható eljárások keretében lehet értékesíteni. A Magosz, valamint a Magyar Agrárkamara kezdeményezésére elinduló „Földet a gazdáknak” programban a földeket a helyben kialakult piaci ár feletti értéken hirdetik meg.