Gazdaság

Megjelenik idén a Budapest–Belgrád vonal hazai szakaszának felújítási tendere

Vasúti közlekedés

Még az idén meghirdeti a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal magyar szakaszának felújítására a tervezői és a kivitelezői közbeszerzési pályázatot a beruházás lebonyolításával megbízott Kínai–Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. – hangzott el tegnap a piaci résztvevők számára rendezett háttértájékoztatón.

A közbeszerzési tender az Európai Unió irányelvei és a magyar közbeszerzési tender logikáját követve lesz meghirdetve, a pályázaton olyan gazdasági szereplők adhatnak ajánlatot, amelyek tervezési és kivitelezési háttérrel egyaránt rendelkeznek. Mint Pafféri Zoltán, a társaság vezérigazgatója közölte, a 160 kilométer hosszú vasútvonal átépítésére két szakaszban hirdetnek tendert: idén a Soroksár–Kelebia szakasz tervezési-kivitelezési eljárását, 2019 első fél évében pedig a Budapest-Ferencváros–Soroksár szakaszét. A beruházás megrendelője a MÁV Zrt., hitelt a Kínai Exim Bank nyújt. A vonal óránként 160 kilométeres sebességre alkalmas, kétvágányú és villamosított lesz, az állomásokon a teherforgalom lebonyolítása érdekében tárolóvágányok épülnek, új elektronikus biztosítóberendezést létesítenek, és Szegeden lesz a központi forgalomirányítás.