Megindult az irreálbérek korrigálása

Bogár László: Jelentősen csökkent a háztartások hitelállománya (Fotó: Hegedüs Róbert)

– A munkanélküliségi ráta 2010 februárjában több mint 11 százalék volt, napjainkban 4,2 százalék. Melyek a markáns csökkenés okai?

– Az a tény, hogy az idén a jelek szerint újra elérjük a rendszerváltás előtti foglalkoztatási rátát, azt jelzi, jó úton jár a magyar gazdaság. És ez akkor is rendkívüli jelentőségű, ha kétségtelenül vannak árnyoldalai is, és nemcsak a saját teljesítményünk, hanem a globális és európai regionális folyamatok is segítették e program megvalósulását. Minden ezzel kapcsolatos felmérés megerősíti, hogy a magyar társadalom számos szorongása között előkelő helyen szerepel a munkahely elvesztésétől való félelem. A foglalkoztatás jelentős növelése, ezzel párhuzamosan a munkanélküliség radikális csökkentése így minden bizonnyal hozzájárul majd ennek a szorongásnak a mérsékléséhez, az egészségesebb társadalom kialakulásához is.

– Erőteljes jelenleg a gazdasági növekedés üteme, a második negyedévben 3,2 százalék. Miként lehet jellemezni e tekintetben az utóbbi hét évet?

– Magyarország egyike azoknak az európai országoknak, ahol a legsúlyosabb volt a 2009-es nagy gazdasági visszaesés, így érthető módon igen komoly feladatot jelentett a válság következményeinek kezelése a 2010-ben kormányra kerülő gazdaságpolitikai irányzat számára. Nagyjából 2013 óta azonban egyre dinamikusabb a magyar gazdasági növekedés, amelyben mind a foglalkoztatottság bővülése, mind a hazai akkumulációs, vagyis tartalékolási kapacitások emelkedése, mind pedig a külső erőforrások szerepet játszanak.

– Az utóbbi esztendőkben dinamikusan emelkedett a minimálbér mértéke, ám a nyugat-európai keresetektől még mindig messze vagyunk. Miként függ ez össze a munkaerő termelékenységi mutatóival?

– Az elmúlt csaknem négy évtized során az egy keresőre jutó magyar reálbér drámai történelmi „hullámvasúton” utazott. Az 1978 és 1996 között eltelt tizennyolc év során ugyanis 33 százalékos reálbércsökkenés történt, miközben a magyar termelékenység több mint hatvan százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy 1996-ban az egy keresőre jutó reálbér pontosan annyi volt, mint harminc évvel annak előtte, tehát 1966-ban. Ezt követően néhány év szerény növekedése után 2001 és 2003 között, mintegy történelmi „jóvátételként”, több mint harmincszázalékos növekedés ment végbe. Ám aztán újabb csökkenés nyomán 2006-ban már megint csak az 1978-ban egyszer már elért szinten voltak a reálbérek.

– A tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás révén viszont megkezdődött a bérek rendezése.

– A kormány most végre elérkezettnek látta az időt arra, hogy a munkaadókat és a munkavállalókat képviselő szervezetekkel olyan hosszú távú egyezséget kössön, amely korrigálja mindezt. Erre azért volt szükség, mert az irreálisan alacsony magyar reálbérek, mondhatni, „irreálbérek” egyre nagyobb munkavállalási célzatú kivándorláshoz, így egyre súlyosabb munkaerőhiányhoz, de legfőképpen a magyar munkaerő színvonalának folyamatos csökkenéséhez vezettek. A reálbérek és a termelékenység összefüggéseit ilyen helyzetben, a „hullámvasúton” csak hosszú távon szabad szemlélni. Ha pedig ezt tesszük, akkor azt látjuk, hogy amíg a magyar munkás a német termelékenységi szint hetven százalékát produkálja, addig csupán a német bérek negyedét viszi haza. Olyan hatalmas termelékenységi tartalék halmozódott fel tehát, ami alaptalanná teszi azokat az aggodalmakat, amelyek rövid távon kérnék számon a két mutatószám egyensúlyát. Érdekes módon senki nem aggódott, amikor Bokros Lajos programja nyomán a reálbérek két év alatt tizenhét százalékkal csökkentek, miközben a termelékenység kilenc százalékkal nőtt. Ebből az is kiderülni látszik, hogy a gazdasági folyamatok mindig egy adott hatalmi térben formálódnak, ahol minden egyes érdektörekvés az egyetlen „objektív szakmai megoldásként” igyekszik önmagát feltüntetni.

– A már megtörtént, illetve a tervezett járulékcsökkentések mennyiben emelhetik meg a bérszínvonalat, miként erősíthetik a fogyasztást?

– Én azok közé tartozom, akik a rendszerváltás kezdetétől úgy gondolják, hogy nem sok értelme volt és van a munkáltatói járulékoknak, hanem egyszerűen egy „nagy-bruttó” bérbe kellett volna „beletenni” a munkaerő hosszú távú újrateremtésének fedezetét, amit a nyugdíj- és egészségügyi hozzájárulás jelent. Azzal is tisztában kell lenni, hogy most ugyan a jelentős béremelkedésért „cserébe” a munkáltatói járulékokat ugyan szépen „kivezetik” a rendszerből, de ezzel valójában csak az történik, hogy nem egy lépésben, hanem több évtizedre elhúzódva megy végbe a „nagy-bruttósítás”. A társadalombiztosítási rendszert ugyanis „valamiből valakinek” fenn kell tartania, és ez a „valaki” történelmileg nem lehet más, csak a tőketulajdonos. Ez az áldatlan vita a munkáltatói járulék körül ezért a rendszerváltás gazdasági rendszerének egyik legálságosabb, hamis diskurzustérben zajló vitája.

– Milyen folyamatok érzékelhetőek az utóbbi hét év adópolitikájában?

– A kormány, stratégiailag helyes módon, a jövedelemadókat csökkentette az utóbbi években, így az adóztatás súlypontja egyre inkább eltolódik a jövedelmek keletkezése felől a jövedelmek elköltésekor történő adóztatás felé. Egy olyan társadalom és gazdaság számára, mint a magyar, most és még néhány évtizeden át ez látszik a célszerű magatartásnak.

- Hogyan értékelhető az infláció és az alapkamat mértéke, a kamatpálya alakulása az utóbbi hét évben. Miért történt ez így?

– A világ most hosszú időn át a nulla kamattal és igen alacsony inflációval jellemezhető korszakát éli. Ennek egyik fő oka, hogy Ázsia robbanásszerű felemelkedésének első szakasza lezárult, a világgazdaságban tartósan lelassul a kereslet növekedése. A másik fő okot viszont a jövedelem és vagyoni egyenlőtlenségek továbbra is növekvő, bár már így is szélsőségesen magas szintjének pusztító következményei jelentik. A globális tőke számára a világ egyre nagyobb része egyszerűen „nem létezik”, mert ott szétroncsolódott már minden társadalmi, kulturális, ökológiai feltétel, ami a tőke számára értelmezhető volna. Ezen a helyzeten azonban csak azok tudnak-tudnának változtatni, aki előidézték-előidézik, vagyis a világ meghatározó globális tőkestruktúrái. Mindez egyelőre persze nagyon kedvező a magyar társadalom számára, hosszú távon nekünk szerencsés, de a döntően patologikus okokból előálló helyzet valószínűleg változni fog, és erre fel kell készülnünk.

– Tendenciáját nézve mérséklődött az államadósság mértéke, közben a lakosság egyre több állampapírt vásárol. Milyen okok vezettek ehhez?

– A háztartások hitelállománya jelentősen mérséklődött az elmúlt években. A fő ok az, amit az imént vázoltam. Nulla, sőt negatív kamatok mellett a magyar társadalom adósságterhei jelentősen mérséklődnek, s ez óriási segítség. Egyúttal rámutat arra is, hogy az elmúlt lassan fél évszázad során soha nem a magyar társadalom „túlfogyasztása” volt az oka az eladósodásnak, hanem a kamatos kamat és árfolyamveszteség ördögi körének örvényei. Most megnyílhat a történelmi lehetőség ebből a mesterségesen körénk épített adósságcsapdából való kikeveredésre.