Gazdaság

Megerősödnek a családi gazdaságok

Az állami földek értékesítése jó alkalom, hogy vásárolni tudjanak azok a családi gazdaságok, amelyek szeretnék megerősíteni gazdaságukat – mondta Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára az M1 csatornán.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot. Bitay Márton elmondta: mintegy 350 ezer hektárnyi az értékesítendő állami földterület, az összes magyarországi mezőgazdasági termőföld mintegy öt százaléka.

Csak helyben lakó földműves, magyar állampolgár vásárolhat termőföldet, spekuláns, az ország másik részéből érkező befektető vagy külföldi állampolgár nem – hangsúlyozta az államtitkár. Kitért arra is, hogy a megvásárolható földekre húszéves elidegenítési és terhelési tilalmat jegyeznek be, és az államnak visszavásárlási joga is lesz. A Magyar Fejlesztési Bank hitelkonstrukciót dolgoz ki, amely a liciten kialakult vételár kifizetésében nyújt majd segítséget a gazdáknak – mondta Bitay Márton.