Gazdaság
Megérkeznek az év végéig az utalványok
Korózs Lajos ellenzéki politikus azt közölte, hogy a nyugdíjasok fele nem fogja megkapni karácsonyra az Erzsébet-utalványt. A kormánypárt a távirati irodával közölte: a szocialistáknak eszükbe sem jutott támogatni a nyugdíjasokat. A Fidesz szerint a népjóléti bizottság szocialista alelnöke, Korózs Lajos is tudja, hogy az Erzsébet-utalványokat az év végéig kell megkapniuk az érintetteknek, „mégis hazudik, és be akarja csapni az időseket”. Közölték: a szocialisták nemhogy nem támogatták a nyugdíjasokat, de még el is vettek tőlük egyhavi nyugdíjat, és nyugdíjadót akartak bevezetni. A szocialistákkal ellentétben a Fidesz megbecsüli a nyugdíjasokat – írták.
Hangsúlyozták: 2010 óta garantálják a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, jövőre további 1,6 százalékos nyugdíjemelést valósítanak meg, ami egy átlagos nyugdíj esetén havi kétezer forintos emelést jelent. A költségvetés zárásával lehetővé vált az is, hogy tízezer forint értékű Erzsébet-utalvánnyal is támogassuk az időseket, amelyet élelmiszervásárlásra fordíthatnak – tették hozzá.