Gazdaság

Megegyezett Japán és az Európai Unió

Mintegy egymilliárd eurónyi vámköltség szabadul fel

Szorosabbra fűzi gazdasági együttműködését az európai szabadkereskedelmi egyezménnyel az Európai Unió és Japán. Több áru vámját eltörlik, az unió pedig növelheti marha- és sertéshúsexportját.

Sikeresen lezárták a tárgyalásokat az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről – jelentette be tegnap az Európai Bizottság. Az MTI tudósításából kiderült, hogy a technikai részletekről szóló egyeztetések lezárása „fontos mérföldkő” az Európai Unió által valaha megkötött legnagyobb kereskedelmi megállapodás hatályba lépése felé vezető úton. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Abe Sindzó japán kormányfő közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kiemelte: számottevő gazdasági értékein túl az egyezmény stratégiai jelentőséggel is bír, erősítve az EU és Japán közötti gazdasági együttműködést. A bizottság szerint a Japánba exportáló európai vállalatok a szerződés nyomán mentesülni fognak az általuk évente befizetett mintegy egymilliárd euró vám nagy része alól. A megállapodásban esetenként hosszú átmeneti időszakokat hagynak, de mások mellett eltörlik a japán vámokat a bor és számos sajt tekintetében, s lehetővé teszik, hogy az EU jelentősen növelje a marha- és a sertéshús exportját, valamint biztosítják, hogy több mint kétszáz úgynevezett uniós földrajzi árujelző ugyanolyan szintű oltalomban részesüljön majd Japánban, mint Európában. Megnyitják a szolgáltatások és a közbeszerzések piacát, ugyanakkor átmeneti időszakok alkalmazásával védik az unió érzékeny gazdasági ágazatait, például az autóipart. Ez lesz az EU első olyan kereskedelmi megállapodása, amely kötelezettségvállalást foglal magában a párizsi klímaszerződés iránt. A felek 2013-ban kezdtek egyeztetni a megállapodásról, most folytatják a tárgyalásokat a befektetők védelmére szolgáló vitarendezési mechanizmusokról. Japánban és az EU 28 tagállamában közel 640 millió ember él, a felek együttesen a világgazdaság közel harminc százalékát teszik ki, részesedésük a világkereskedelem teljes forgalmából megközelíti a negyven százalékot. Japán az Európai Unió hatodik legnagyobb exportpiaca, a japán kivitelnek pedig a harmadik legfontosabb célpontja az EU.