Gazdaság

Megduplázzák a támogatást

Fidesz: a baloldal lenullázná a programot

Sikeresnek nevezte az otthonteremtési programot Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen azt is mondta, hogy a baloldal egyszer már lenullázta, és ha tehetné, ma is lenullázná a családok otthonteremtésére szánt összegeket.

„Amíg mi kormányzunk, addig létezik otthonteremtési program” – jelentette ki a kormánypárti politikus a távirati iroda tudósítása szerint, és fontosnak nevezte, hogy segítsék a családokat saját otthonuk megteremtésében. Jelezte: az idei költségvetés is rekordösszegű támogatást, több mint százmilliárd forintot tartalmaz otthonteremtésre, a 2017-es büdzsében azonban kétszer ennyit, 211 milliárd forintot terveznek a programra. Dunai Mónika hangsúlyozta, hogy jövőre kiteljesedik az otthonteremtési program, amelynek elemei közül megemlítette a családok otthonteremtési kedvezményét, az áfakedvezményeket és a nemzeti otthonteremtési közösségeket.

Ezekkel az intézkedésekkel élénkülhet a gazdaság, és új munkahelyek is létrejöhetnek – jegyezte meg a fideszes politikus.

A képviselő szerint ugyanakkor a baloldal támadja az otthonteremtési programot, és ha tehetné, ma is lenullázná a családok otthonteremtésére szánt összegeket, csakúgy, mint kormányzása idején, amikor megszüntette a különböző otthonteremtési kedvezményeket, eltörölte a kamatplafont, felére csökkentette az adókedvezményeket, a lakásépítés áfáját pedig megduplázta.