Gazdaság
Megbolydulhat a Balaton-vidék vasúti forgalma
A fehérvári állomás átépítése miatt jelentős torlódás lehet

Ismét a felújítások kellős közepén érte a MÁV-ot, ezzel együtt az utazóközönséget a balatoni szezon, ami okozhat némi fennakadást és késést a belföldi vonatforgalomban. Ugyan a dél- balatoni vasútvonalon a Szántód–Köröshegy és Balatonszentgyörgy vonal átépítését a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. augusztus végéig felfüggesztette, javában tart Székesfehérvár állomás vágányhálózatának az átépítése, így jelenleg négy vágányon bonyolódik a személy- és teherforgalom. Ez pedig a nyári forgalomban olyan szűk kapacitást jelent, hogy egyetlen vonat jelentősebb késése esetén borul az egész menetrend. A csupán négy használható vágány annak is köszönhető, hogy a biztosítóberendezések kiépítése miatt mintegy fél évet csúszik az állomás átépítésének befejezése, de a NIF azt ígérte, hogy a héten újabb vágányokat adnak át a forgalomnak. Tavaly – amikor szintén négy vágány volt használható Székesfehérváron – némileg egyszerűbb volt a helyzet, mivel bizonyos vonatok Pusztaszabolcs és Börgönd felé kerülték el a várost, így csökkentve a pályaudvar forgalmát.
Hétközben, amikor kevesebb járat indul Budapestről és az utas is kevesebb, tartható a menetrend, esetleg előfordulhatnak öt-tíz perces csúszások. Péntek délután és hétvégén viszont gyakran borul a menetrend. Ilyenkor nem ritkák a húsz-negyven perces, időnként az órás késések sem. A MÁV-Start illetékese lapunkat arról tájékoztatta, hogy az észak-balatoni vonalon a tavalyihoz képest az utasforgalom jelentős, tízszázalékos növekedése mellett három százalékkal csökkent a menetrendszerűségi mutató az előző év hasonló időszakához képest, azaz ennyivel gyakrabban fordult elő késés.
A dél-balatoni vonalon nyolc százalékkal nőtt az utasforgalom és körülbelül nyolc százalékpontos csökkenés tapasztalható a menetrendszerűségben az előző év hasonló időszakához képest. A hosszabb menetidők a legtöbb esetben (42 százalék) abból adódnak, hogy egy-egy vonat késése miatt több járat is várakozásra kényszerül, ami természetesen a célállomáson is késett indulást eredményezhet a következő szerelvénynek. A második leggyakoribb (21 százalék) ok a tartózkodási idők túllépése, ami az utascserére vezethető vissza. Vagyis ha például menetrend szerint egy percet áll a vonat egy állomáson, az nem biztos, hogy elég egy kerékpároscsoport le- és felszállására. Ezt némileg ellensúlyozhatja, hogy Budapest és Székesfehérvár között négy perc a tartalék idő a szerelvények menetidejében.
A MÁV–Start tájékoztatása szerint idén javít ugyanakkor a helyzeten, hogy a pályafejlesztéseknek köszönhetően a Balaton expresszvonatok menetideje 15 perccel csökkent, az ország keleti térségéből közvetlen eljutást biztosító vonatok menetideje pedig negyven-hatvan perccel lett rövidebb, és a Balaton partján – elsősorban a hétvégi időszakban – minden eddiginél több légkondicionált jármű közlekedik. A Budapest–Balatonfüred közötti sebesvonatokat azért nem közlekedtetik kerülő úton, mert így húsz perccel lenne hosszabb a menetidő.
Tavaly azért javult a közlekedés menetrendszerűsége 2014-hez képest, mert a Balaton expresszeken bevezette a MÁV–Start a helyjegyeket, és feltüntette a kocsik számozását is a balatoni állomások peronjain.